Többet támadott, de kikapott az Európa-liga rajtján a Vidi a Boriszovtól

Első mérkőzését játszotta az Európa-liga idei főtábláján a Vidi FC. A fehérváriak a BATE Boriszov ellen jobbára fölényben voltak az első félidőben a Groupama Arénában, de gólt a vendégek szereztek, ezzel vezettek szünetben. A továbbiakban többet támadott, de nem tudott betalálni a Vidi, egy fejesgól pedig eldöntötte a meccset a BATE javára, így vereséggel indult az EL-kaland.
2018.09.20. 20:54 |
Többet támadott, de kikapott az Európa-liga rajtján a Vidi a Boriszovtól

Ha nem is jött össze teljes telt ház, de igen szép számú szurkolósereg biztatta a Vidi FC-t az Európa-liga nyitányán a Groupama Arénában. Szinte napra pontosan hat évvel azután, hogy legutóbb csoportkört kezdett a csapat, ismét a főtáblán láthattuk a fehérváriakat, akiknél ahogy várható volt, Tomas Tujvel őrizte a kapuit a sérült Kovácsik távollétében. Bekerült a kezdőbe Georgi Milanov is, aki hétvégén játszott először a Vidiben. A BATE elleni hazai meccset tartották előzetesen a legtöbben nyerhetőnek a csoportban, ami nem jelenti azt, hogy fejetlen rohamozással kezdett a Nikolics-csapat. Az 5. percben például egy saját térfélen szerzett labdából megindulva jutott lövésig Kovács, ez volt az első próbálkozás, nem talált kaput. A boriszoviak az első negyed órában egyáltalán nem jutottak el a Vidi kapujáig, a kölcsönös óvatoskodásban nem alakult ki nagy iram. Eltelt a félidő fele úgy, hogy egyik kapusnak sem akadt védenivalója.

A 25. percben viszont meglódult Ivanics a jobb oldalon, éles szögből leadott lövését kiütötte Tujvel – majd a másik oldalon Milanov került helyzetbe, de egy védő blokkolta. A következő esemény már gól volt, sajnos a Vidi kapujában: Tuominen jó csellel tört be a tizenhatosra, és kissé kisodródva, balról a hosszú sarokba gurított Tuijvel lábai között. Támadásokkal reagált a hazai csapat, és a 33. percben Nego jó megindulása és visszatett labdája után Kovács üres helyzetből lőtt fölé. Négy perc múltán Milanov szabadrúgásánál Stopira fejelt fölé, majd a következő támadásnál a meccs addigi bravúrjával védte Kovács lövését Scserbickij. A BATE inkább a Vidi hibáira várt és a 44. percen Tuominen újfent helyzetbe is került, Vinícius vetődött bele a finn lövésébe. Nem tűnt sebezhetetlennek a vendégek védelme, de hiába került többször mögé a szélen a Vidi, nem sikerült jól befejezni az akciókat.

AA szünetben nem cserélt Marko Nikolics, ahogy kollégája, Alekszej Baga sem, és a meccs képe sem nagyon változott. Ment előre a Vidi, de nem voltak pontosak a labdák, hiába sikerült szabadrúgásokat kiharcolni. Az 55. percben kisebb tűzijáték volt a vendégkapu előtt, Stopira jó csele és beadása után a kapu torkából mentettek. Egy percre rá először veszélyeztetett a játékrészben a BATE, Ivanics tekert mellé. A 62. percben Filipenko közelről fejelhetett, Tujvel védett a bal alsónál. Nego esett el a tizenhatoson belül, de nem kapott 11-est. Eljött a kockáztatás ideje: a védő Fiola helyett a csatár Hodzicot küldte be Nikolics – a bosnyák támadó ezzel debütált a Vidiben. A 70. percben Vinícius röviden hazafejelt labdájával ráhozta a szívbajt a szurkolókra, Tujvel és Stasevics találkozójából szerencsére a kapus jött ki jobban.
A másik kapunál újfent Stopira cselezett jól, csak sajnos kicsit sokat. Rendületlenül ment előre a Vidi, beszorult a BATE, de jól tömörültek és minden beadást kifejeltek a sárga mezesek. Hangya és Berecz személyében küldött be újabb, a szezonban még alig játszó embereket a Vidi mestere. Továbbra is nyomott a Vidi, Hodzic és Hadzic egymást zavarva ugrott fel egy beadásnál, aztán Scsepovics cselezett eggyel többet a kelleténél a tizenhatoson belül.  A 83. percben kapura tudott fejelni a szerb csatár, de középe tartott, könnyen védett a kapus. Hátul pedig egy hiba megpecsételte a fehérváriak sorsát, Stasevics lágyan beívelt szabadrúgásánál teljesen üresen maradt Filipenko és a kapuba csúsztatott. A 89. percben az éppen beállt Volodko mehetett egyedül a Vidi kapujára, Tujvel bravúrral állta a labda útját. A négyperces hosszabbításban próbált szépíteni a Vidi, Hadzic lövésénél járt legközelebb hozzá. A fehéroroszoknál egyedül Filipovics lehetett szomorú, akit a legvégén második sárgával kiállított a dán bíró.

Ez volt az a mérkőzés, amelyen a szervezett védekezés mellett támadásban is kellett volna az ötlet az eddig bravúrosan szereplő fehérváriaktól, de sajnos mindkét játékelemben követtek el sokba kerülő hibákat. A BATE Boriszov ellenben jól megoldotta a Vidi kulcsembereinek semlegesítését és élt a helyzeteivel, így nyerni tudott. A Vidi október 4-én Londonban, a Chelsea ellen folytatja a csoportkört.

Vidi FC - BATE Boriszov 0-2 (0-1)

Vidi: Tujvel - Fiola (Hodzic), Juhász, Vinícius, Stopira - Nego, Hadzic, Nikolov (Berecz) - Kovács, Milanov (Hangya) - Scsepovics.

Gl: Tuominen, Filipenko.