Nem tudta megverni a Mezőkövesdet, ismét második a táblázaton a Videoton

A 27. fordulóban kötelezően megoldandó feladat várt az OTP Bank Ligát vezető Videotonra, a fehérváriak a kiesés elől menekülő Mezőkövesdet fogadták Felcsúton. Hiába szerzett vezetést a Vidi Suljic révén, hamar egyenlítettek a vendégek, akik szervezetten védekezve a második félidőben alig engedtek helyzetet az esélyesebb ellenfélnek. A tanácstalan Vidi pontokat vesztett, közben a Honvéd nyert, így most megint a kispestiek állnak első helyen a két csapat üldözéses versenyében a táblázaton.

Videoton - Mezőkövesd 1-1 (1-1)

2017.04.15. 17:47 |
Nem tudta megverni a Mezőkövesdet, ismét második a táblázaton a Videoton

Kicsit megint variált Henning Berg, aki a gyirmóti győzelem után változtatott a kezdőcsapaton. Kikerült Géresi Krisztián, a középpályán kapott szerepet Szolnoki Roland, és hosszabb idő után először Pátkai sem kezdett. Így a Kovácsik - Nego, Juhász, Vinícius, Fiola - Hadzic, Varga, Szolnoki, Suljic -  Scsepovics, Maric tizenegy futott ki a pályára a nyolcadik helyen álló Mezőkövesd ellen. Támadólag lépett fel a Vidi, szabadrúgásokat harcolt ki,de nem voltak jók Hadzic beadásai ezekből. Az első lövést pedig a vendégek jegezték, Egerszegi megpattanó labdája mellé szállt a 10. percben, majd a szögletből Hudák fejelt fölé. A hazaiak először a 17. percben jutottak lövéshez, Hadzic tévesztett, aztán jött az első ziccer: Vinícius nagyszerű hosszú labdáját vette le szépen Scsepovics, majd 13 méterről, középről fölé bombázott. A Mezőkövesd Sós, majd Molnár heylzetével válaszolt, főleg utóbbinál volt ok aggodalomra, de végül nem tudott kapura fordulni a középpályás.

A 25. percben pedig megszerezte a vezetést a Vidi, egy látványos akció végén Suljic lőtt a kapu bal oldalába, miután Varga Marichoz, ő pedig a középen kilépő gólszerzőhöz továbbított. Csak két perc kellett az egyenlítéshez a vendégeknek, és ez talán még szebb gól volt: Gohér pörgetett a védők mögé, Molnár pedig fordulásból, kapásból vágta a labdát Kovácsik kapujába. A 33. percben Maric ollózással próbálkozot Szolnoki beadása után, el is találta a labdát, de nem volt elég erő a mozdulatban és célt is tévesztett a horvát csatár. Öt perccel a vége előtt htalmas Vidi-helyzet maradt ki, Maric ívelése után Juhász a hosszú oldalról középre tette a labdát, Fiola közvetlen közelről érkező fejesét pedig Tujvel és a léc hárította. Maric hamarosan újabb potos beadással jelentkezett, ezt meg Vinícius csúsztatta mellé. Veszélyesebb volt a listavezető, de a kulturáltan játszó kövesdiek őrizték a nekik kedvező döntetlent.

Szünetben cserélt Henning Berg, Géresit küldte pályára Hadzic helyett, ezzel is támadóbbá téve a csapatot. Bátor letámadással kezdett a második félidőben, és az 50. percben helyzetet is kialakított a Mezőkövesd, Strestik lövését védte Kovácsik. Kereste a réseket a védelmen a Vidi, de sem lapos, sem magas labdákkal nem tudta zavarba hozni a vendégek hátsó alakzatát. Suljic tempóváltásait ugyan nehezen követték, ám a bosnyák-magyar támadó passzaiból a társak nem tudtak helyzetig jutni. Több mint a fele eltelt a félidőnek, amikor Maric mellé pörgetett egy beemelt labdát, és ez volt szinte az első fehérvári lehetőség a játékrészben! A 71. percben végre láttunk egy szép megoldást,  a frissen beállt Pátkai passzolta fel a labdát, Maric pedig remek lövést eresztett meg, Tujvel tenyerelte ki. Két Maric-szöglet is lett az esetből, az elsőnél a kapufánál tisztáztak a védők, a második után Tujvel védte Juhász fejesét.

A 74. percben Géresi tört be a tizenhatosra, de belőtt labdája nem jutott el a csatárokhoz, egy percen belül ugyanő fejjel próbálkozott, ez meg mellé ment. A legnagyobb helyzet a 76. percben maradt ki, amikor Nego szólója után levágódott a labda, Suljic lövése pedig keresztben ment el, úgy, hogy szintén beleért egy védő. Próbálta fokozni a nyomást a Videoton, de rengeteg hiba lett a kapkodásból, igaz, a kövesdiek sok szabálytalansággal tördelték ekkor már a játékot. A 85. percben Maric sarokkal pörgetett, a kipattanóból Fiola lőtt, egyik esetben sem sok hiányzott a gólhoz - de hiányzott. Ahogy az átütőerő a meccs nagy részében a Vidi támadásaiból, a hosszabbításban is, íveléseken kívül másra nem futotta a ráadás négy percben. Újabb pontokat vesztett hazai pályán a bajnoki címre hajtó csapat, ezzel pedig megint átengedte az első helyet a Paks ellen győztes Budapest Honvédnek a táblázaton.

Videoton - Mezőkövesd-Zsóry FC 1-1 (1-1)

Videoton: Kovácsik - Nego, Juhász, Vinícius, Fiola - Hadzic (Géresi), Varga, Szolnoki (Pátkai), Suljic (Bódi) -  Scsepovics, Maric.


Gl.: Suljic, illetve Molnár G.

Foó: vidi.hu