Juhász fejese döntött a Vidi javára a Balmazújváros ellen

Szakadó esőben fogadta a Vidi a Balmazújvárost az NB I harmadik körének nyitányán szombat délután. A vendégek védkezni érkeztek, ezt jól tették, a Vidi az első félidőben helyzetig is alig jutott. Szünet után pályára lépett Huszti Szabolcs is, de sokáig hiába nyomott a Vidi. A győztes gól csak a hajrában született meg Juhász Roland fejesével.
2018.03.17. 17:55 |
Juhász fejese döntött a Vidi javára a Balmazújváros ellen

A Videoton és a tabella tizenegyedik helyén álló Balmazújváros közti különbséget minden téren zongorázni lehetne, ám az idei szezon során korábban két meccsen sem tudott felülkerekedni a fehérvári csapat a narancs-feketéken. Marko Nikolics csapata harmadik tavaszi bajnokiján is a Kovácsik – Nego, Juhász, Fiola, Stopira – Nikolov (Kovács I.), Pátkai (Huszti), Hadzic – Lazovics, S. Scsepovics, M. Scsepovics (Varga J.) kezdő tizenegyet küldte pályára. Túlzás lenne azt állítani, hogy a Vidi nekiesett volna a vendégeknek, egészen a 12. percig kellett várni lehetőségre, akkor Lazovics tizenhatról leadott lövését hárította üggyel-bajjal Horváth. Sokat elmond az első félidőről, hogy említésre méltó esemény ezután a 45. percben történt, akkor a kimozduló Horváth Hadzicra ütötte a labdát, amely Marko Scsepovicshoz pattant, ő azonban nem tudta azt a gólvonalra tömörülő védőkön túljuttatni. Ez volt az első félidő legnagyobb helyzete, de maradt a 0-0 szünetre.

A 60. percben kihasználta első cserelehetőségét Marko Nikolics, és Pátkai helyére behozta Huszti Szabolcsot, aki ezzel debütált fehérvári színekben NB I-es mérkőzésen tizenkét év légióskodást követően. Pár percre meg is élénkült a Vidi játéka, a 64. percben Stefan Scsepovics fejesét kellett védenie Horváthnak. Négy perccel később Kovács István is beállt, Nikolics pedig másik szűrőjét, Nikolovot is lehozta. Hiába azonban a támadó szellemű cserék, a rossz megoldások miatt nem sikerült egyről a kettőre jutni, sőt olykor-olykor már a Balmaz riogatott, a kivitelezés azonban a vendégek részéről is jócskán hagyott maga után kívánnivalót. A 84. percben aztán a sokadik fehérvári pontrúgást követően megtört a jég: Lazovics beívelésére rosszul mozdult ki Horváth, Juhász Roland pedig kihasználta a hálóőr hibáját és az üresen maradt kapuba bólintott. A Vidi, ha kínkeservesen is, de otthon tartotta a három pontot, és továbbra is százszázalékos tavasszal.

Videoton - Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1-0 (0-0)
Gl.: Juhász R.