-
Nyitott szertárkapuk
Sokak számára ismerős rendezvény a Nyitott szertárkapuk programsorozat. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt rendszerint országszerte nagy várakozás előzi meg. Idén május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok azokat a családokat, amelyek szívesen barangolnának a tűzoltólaktanyák szertárkapuin belül.
2024.05.17. -
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09.
Videón a motoros üldözés - Akciófilmbe képzelte magát a férfi
Szabélysértéssel „indított” a férfi a Mészöly Géza utcai kereszteződésnél
Nem tett eleget a „kötelező haladási irány jobbra” közúti jelzőtábla utasításának egy motoros 2023. május 29-én kora délután Székesfehérváron, a Palotai úton, és a Mészöly Géza utcai kereszteződésben egyenesen továbbhaladt az Új Csóri úti körforgalom irányába. - írja a police.hu.
A szabálysértésen tetten ért járművezető ezt követően a rendőri felszólításnak sem volt hajlandó engedelmeskedni, ezért őt a járőrök megkülönböztető fény és hangjelzéssel követni kezdték.
A Berényi úton egy autós is "beszállt" az üldözésbe
A motorkerékpáros a Szent Flórián körúton, később a Berényi úton a városból kifelé tartott, majd visszafordult, és az egyenruhások a Csalai út – Nagyszombati út kereszteződésénél állították meg biztonságosan. Az esetről felvétel is készült.
Mikor sikerült elkapni a férfit, már együttműködő volt.
A rendőri ellenőrzést során az 54 éves székesfehérvári vezető együttműködő volt, és elismerte a szabálysértések miatti felelősségét. Az intézkedés alkalmával az is megállapítást nyert, miszerint a motor alvázszáma és az ahhoz tartozó hatósági jelzés nem egyezett, továbbá a járművet - amelynek hatósági engedélyébe bejegyzett műszaki érvényességi ideje egy éve lejárt – a közúti forgalomból korábban kivonták.
A szabálysértéseket halmozó férfivel szemben a rendőrök szabálysértési eljárást kezdeményeztek, míg az egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a rendőrségre előállították, és gyanúsítottként kihallgatták.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy a legtöbb sérülés a gyorshajtásokból, az elsőbbségi és előzési, továbbá a kanyarodási szabályok megsértéséből ered. Kérik a járművezetőket, hogy a közúti jelzőtáblák utasításait mindig tartsák be, tartózkodjanak a durva, agresszív magatartástól, és közlekedjenek türelmesen, előzékenyen.