-
Nyugdíjasok segítettek
Ismét a Székesfehérvári Nosztalgia Klub Egyesület tagjai szépítették meg a Nyitra ABC környékét. Több órán át dolgoztak, így a bolt melletti zöldfelületek látványosan gondozottabbak, tisztábbak lettek. A szépkorúak munkáját az akciót kezdeményező önkormányzati képviselő, Östör Annamária méltatta a helyszínen.
2024.05.22. -
Ingyenes vizsgálatok
Az idei esztendőben Székesfehérváron tartja országos kongresszusát a Magyar Sporttudományi Társaság. A rendezvényhez kapcsolódóan Székesfehérvárra érkezik az országot járó szűrőkamion is, amelyben számos vizsgálat és mérés elvégeztethető. A férőhelyek száma korlátozott, ezekre május 23-án, csütörtökön lehet regisztrálni!
2024.05.22. -
Napközis tábor a KEMPP-ben
Idén nyáron is megszervezi nyári napközis táborát általános iskolások számára a pákozdi Katonai Emlékpark – Nemzeti Emlékhely. Mind a négy turnus júliusban indul, jelentkezni legkésőbb a turnusok kezdése előtt 10 nappal lehet.
2024.05.22. -
Barátság és Fehérvár
Üzletei partnerek, kivitelezők, szomszédok és barátok jelenlétében nyitották meg az Aranyfésű Vegán Szalont kedden. Az öreghegyi városrész új vállalkozásának megnyitóján részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester és Östör Annamária önkormányzati képviselő is. Nem mindennapi történet az, hogy ma Fehérváron nyílhatott meg ez az új egészség- és szépségszalon.
2024.05.21.
Vese világnapja – kezelés és optimális gyógyszerezés egyenlő esélyekkel
Az idei világnap központi témája, hogy egyenlő esélyeket és optimális gyógyszeres kezelést biztosítsanak mindenkinek a vesék egészsége érdekében – hangzott el a témában tartott sajtótájékoztatón.
Magyar kezdeményezésre 2006 óta tartják a vese világnapját minden év márciusának második csütörtökén. Ezzel a nemzetközi összefogással világszerte hangsúlyozzák a megelőzés, a szűrés fontosságát annak érdekében, hogy már a veseelégtelenség első jeleinél szakszerű ellátást kapjanak az érintettek. Az idei mottó, hogy egyenlő esélyeket biztosítsanak minden beteg számára a megfelelő vesekezeléshez.
Östör Annamária egészségügyi, sport- és társadalmi fenntarthatósági tanácsnok arról beszélt, hogy a Székesfehérvár 2011-ben megalkotott Egészségfejlesztési Tervében rendszerint helyet kapnak az aktuális világnapok köré épített helyi programok. A városnak olyan orvosi gárdája, elismert szakemberei vannak, akik együttműködésükkel nagyban segítik Fehérvár lakosságát a megelőzésben.
Idén a vese világnapjának központi témája az egyenlő esélyek megteremtése és az optimális gyógyszerezés biztosítása minden érintett számára – hangsúlyozta Dr. Zakar Gábor belgyógyász, nefrológus főorvos, a Szent György Kórház Dialízisközpontjának vezetője. Elmondta, nálunk Magyarországon ez azt jelenti, hogy a vesebetegeknek biztosítsák a hozzáférést a megfelelő alap- és szakellátáshoz.
Életbe vágó, hogy az emberek tisztában legyenek a krónikus vesebetegség kockázatával, ami leginkább a magas vérnyomásos betegekre, valamint a cukorbetegekre jellemző és a lakosságnak mintegy felét érinti.
Fontos feladat, hogy az egészséges életmód és étrend kialakításában segítsék az érintetteket. A székesfehérvári nefrológiai szakrendelésen vannak olyan szakemberek, akik egyénileg vagy kis csoportokban tanítják a betegeket a szükséges teendőkre, illetve akut elégtelenség esetén elmagyarázzák a vesepótló módszereket is azért, hogy a beteg időben választhasson.
Dr. Zakar Gábor kiemelte, fontos kerülni a vesekárosító gyógyszereket, többek között a recept nélkül kapható fájdalomcsillapítókat, melyek az egyik legnagyobb veszélyt jelentik a vesére, eltúlzott szedésük akár visszafordíthatatlan károsodást is okozhat. 2020 óta létezik olyan gyógyszer, melyet a cukorbetegek kezelésére hoztak létre, azonban kiderült, hogy jelentősen javítja a vese állapotát is. Január elsejétől ezt a készítményt a nem cukorbetegek is megkaphatják TB támogatott módon.
2024. március 9-én, szombaton 14.00 órától a Dialízisközpont (Seregélyesi út 3.) aulájában nyílt fórumot rendeznek, melynek témája a betegek együttműködésének szerepe a krónikus vesebetegségek kezelésében. Szeretettel hívják és várják az érintetteket és minden érdeklődőt!