-
Fehérvár épületei
Közel száz alkotás érkezett be a WERT Értékmentők Egyesület által első alkalommal meghirdetett amatőr fotópályázatra. A Fehérvár épületei témakörben született képeket amatőr és profi fotósok készítették, majd a négytagú zsűri döntését követően a legjobb 30 pályaműből nyílt meg szerdán délután a Vörösmarty Színházban a kiállítás.
2024.05.15. -
Kortárs Fesztivál 2024.
Zene, tánc és irodalom, kiállítások, workshopok, és persze a Jam-Bory-Vár színes programja – változatos, tartalmas programkínálat várja a 23. Kortárs Művészeti Fesztivál (KMF) vendégeit május 17. és 19. között a Csónakázó-tó partján és a belvárosban, a Bartók Béla téren, egy héttel később pedig a Bory-várban.
2024.05.15. -
Nyitott műtermek
Nyitott műtermek program indult a Felsővárosi Alkotóházban. A kezdeményezés keretében az érdeklődők megtekinthetik a Székesfehérvári Művészek Társaságának 4 művészének alkotófolyamatait.
2024.05.15. -
A bűn nyomában
Újabb érdekes előadásnak adott otthont az Európa Klub. Magony Imre a kiegyezés kori Székesfehérvár bűnügyi krónikáját tárta az olvasók elé.
2024.05.15.
„Csillagokkal álmodik az éjszaka” - verses-zenés est hétfőn este a Múzeum udvarán
Szeptember 17-én, hétfőn 18:30-kor kezdődik a „Csillagokkal álmodik az éjszaka” című verses-zenés est a Székesfehérvári Versünnep döntősei, valamint a Székelyföldi Varga Sándor Verstábor táborozói előadásában a Szent István Király Múzeum Díszudvarán. Az eseményen fellép a Versünnepes fiatalokból alakult 21 Gramm Akusztik zenekar is. Az est további részében a Verstábor oszlopos tagjai, a Misztrál együttes tölti be a teret megzenésített verseivel.
2018.09.17. 06:40 |
„Csillaggal álmodik az éjszaka” – áll a Reményik-sor a rendezvény mottójaként: az idei összeállításban a szerelem lesz az elhangzó versek és dalok fő témája, például Ady Endre, Nemes Nagy Ágnes és Tóth Árpád gondolataival.
Mindenkit szeretettel várnak, aki érdeklődik a versek, a megzenésített versek iránt, vagy egyszerűen csak jól szeretné érezni magát.