-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Vecsernyével és tűzgyújtással ünnepelték az ortodox szentestét Székesfehérváron
Január 6-án, amikor a nyugati kereszténység karácsonyi ünnepköre lezárul, az ortodoxok akkor ünneplik Jézus születését. A görögkeleti közösségek egy része - így a szerbek is - nem a Gergely, hanem a Krisztus előtt 46-ban bevezetett Julianus-naptárt követi, mely szerint karácsony ünnepe január 7-re esik.
Szerb karácsonyi hagyomány, hogy a nagyapa a fiával és az unokájával megy ki az erdőbe tölgyágat (badnyakot) vágni. Az ünnepi asztal elmaradhatatlan étele a diós kenyér, a csesznica.
„A szerb egyház az ortodoxián belül az ó-naptáras egyházak közé tartozik, az ó-naptár, azaz a Julianus-naptár tizenhárom napot „késik” a Gergely-naptárhoz képest.
A szenteste istentisztelete egy vecsernye, a nap lenyugvását követően. Ehhez tartozik még az ünnepélyes karácsonyi tűzgyújtás., amely a pásztorok által Jézusnak gyújtott tűz szimbóluma.
Fenyőfát, karácsonyfát nem állítunk, hanem tölgyfaágat díszítünk fel és virrasztunk.” - emelte ki az ünnepi szertartást végző Pavle Kaplan, esperes.
„Templomainkat, lakásainkat szalmával és tölgyfával (badnyak) díszítjük fel. Nálunk nincs szokásban az ajándékozás, de karácsony előtt hat hetes böjtöt tartunk. A böjti időt egy nagyon egyszerű bablevessel zárjuk, amihez kenyértésztából készült mákos gubát eszünk, mielőtt a templomba megyünk.” - tette hozzá Sándorovits László, a fehérvári szerb ortodox egyházközség elnöke.
Január 8-án, szerdán – az ortodox karácsony másodnapján - ünnepi szent liturgia lesz a Rác utcai templomban, délelőtt 10 órakor.