-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Vasúti síneknél történtek a legsúlyosabb balesetek
A november 7-étől 13-áig Fejér megye közútjain négy halálos kimenetelű, három súlyos és hét könnyű személyi sérüléssel végződő közlekedési baleset történt.
Az elmúlt napokban négyen életüket vesztették, hárman súlyos, tízen könnyen sérültek. A balesetekért felelős okok között vezető helyen szerepel az elsőbbségi jog megsértése és a szabálytalan előzés, valamint az útviszonyoknak nem megfelelő sebesség.
A négy halálos végű balesetből kettő a síneken történt. Hetedikén egy kerékpáros asszony a peronról a sínek közé esett Agárd területén, vasárnap egy 79 éves sárbogárdi asszony vasúti átjáróban lépett a megállni már képtelen Intercity elé. A pénteki 1-es főúton történt tragédia oka az volt, hogy a gépjármű vezetője túl későn észlelt egy gyalogost és halálra gázolta az 53 éves férfit. Szombaton egy ugyancsak 53 éves férfi lelte halálát frontális ütközés következtében az 1-es főúton, az okozó jármű vezetője elaludt.