Várhatóan nyártól működnek az új válogató és hulladékkezelő csarnokok a csalai lerakóban

Már a próbaüzem zajlik a csalai hulladéklerakó új válogató és hulladékkezelő csarnokaiban, melyek várhatóan nyáron kezdhetik meg a működésüket. A cél, hogy minél nagyobb arányban, a legkorszerűbb módon kezeljék és dolgozzák fel a szelektív és a vegyes hulladékot. A két új csarnok a „Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer” elnevezésű projekt keretében készült.
2022.03.23. 17:22 |
Várhatóan nyártól működnek az új válogató és hulladékkezelő csarnokok a csalai lerakóban

A csalai és az adonyi hulladékkezelőket, valamint az új hulladékudvarokat a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás projektje keretében építették. A Társulást 5 megye 143 települése alkotja, érintve mintegy 518 ezer lakost.

Az egyik legkomolyabb eredmény, hogy 93 települési szemétlerakó rekultivációja, azaz hulladékmentesítése és helyreállítása valósult meg 2009 és 2016 között. Ezt követően kezdődött meg a „Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer” című projekt előkészítése a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft-vel közösen benyújtott pályázattal. Az új hulladékkezelő központok és hulladékudvarok építésén túl a vegyes települési hulladék és az elkülönített hulladék gyűjtésére 231 000 db 120 literes hulladékgyűjtő edényt, több mint 4000 db különféle méretű és kialakítású egyéb hulladékgyűjtő edényt, 89 db hulladékgyűjtő járművet, valamint 19 db hulladékkezelést kiszolgáló munkagépet szereztek be A projekt összköltsége 23,2 milliárd forint, a támogatást az Innovációs és Technológiai Minisztérium nyújtja.

Szerdán bejárást tartottak a csalai lerakó új csarnokaiban. Ezek egyike a mechanikai előkészítő részleg, ahol előaprítják és méret szerint szétválogatják a vegyes hulladékokat 80 mm feletti és alatti darabokra. Előbbi a komplex kezelőműbe kerül további feldolgozásra, míg az utóbbi, magas szervesanyag-tartalmú, ún „B” frakció közel 1 hónapos biológiai stabilizálás után a csalai lerakóban kerül ártalmatlanításra. A másik új válogatócsarnokban kezelik majd a szelektív hulladékokat, itt zsákfeltépő gép, ballisztikus szeparátor, mágneses- és örvényáramú leválasztók, optikai válogató gépek segítségével, továbbá kézi erővel végzik a különböző fajtájú, anyagukban hasznosítható hulladékok szétválogatását.

A bejáráson dr. Cser-Palkovics András polgármester, a Társulás elnöke elmondta, a beruházás környezetvédelmi és településüzemeltetési fejlesztés is egyben, hiszen a hulladékszállítás, a hulladékgazdálkodás kötelező önkormányzati feladat. Ezt oldja meg az 5 megye 143 települését összefogó Társulás. Az új kezelőművekkel és eszközparkkal jelentősen megemelik a hulladékok újrahasznosítását, és csökkentik – mintegy 10 százalék alá – a lerakóba kerülő, már nem hasznosítható anyagok arányát, ami nagyon komoly eredmény lesz.

A polgármester hozzátette, jelenleg a próbaüzemek zajlanak Csalán, és épülnek azok az irodaépületek, egyéb közösségi létesítmények, ahova néhány hónap múlva kiköltözik a Depónia Nonprofit Kft. és a Continus Nova Kft. A Csalán dolgozók részére biztosítani fogják a buszjáratokat, melyeket a csalai lakók is használni tudnak majd. Fontos azonban, hogy az ügyfélszolgálat megmarad a Sörház téren.

Ugyancsak a projekt keretében Adonyban hasonló, komplex mechanikai kezelőmű épül a vegyes hulladék kezelésére, továbbá új hulladékudvarok jönnek létre 8 településen – Székesfehérváron, Gárdonyban, Móron, Polgárdiban, Dunaújvárosban, Budakeszin, Dunaföldváron és Oroszlányban.  Itt a háztartásokban keletkező nagyobb darabos hulladékokat, azaz lomokat, a lakosságnál keletkezett veszélyes hulladékokat, egyéb speciális háztartási hulladékokat gyűjtik majd és tárolják átmenetileg, az elszállításig.

Városfejlesztés

  1. Városfejlesztés a levegőből

    Januárban látott napvilágot A jövő települései Magyarországon című tanulmány az Egyensúly Intézet jóvoltából, mely a vármegyeszékhelyek fejlettségét vizsgálva Székesfehérvárt az első helyre sorolta. Cikkünkben egyetlen városrész fejlődését mutatjuk meg a 2011 februárjában és 2024 áprilisban készült légi fotókkal: a Budai út és az M7-es közötti területet, az Alba Ipari Zónát, ahol pár év alatt egy új gazdasági erőcentrum jött létre cégek százaival, munkahelyek ezreivel.

    2024.05.24.
  2. Egyedülálló energetikai fejlesztés

    Országosan is egyedülálló szintű energetikai fejlesztést hajtottak végre az Alba Regia Sportcsarnokban. A Gáz utcai csarnok tetejére olyan napelemrendszert telepítettek, amely nem csak energiát képes termelni, hanem akár későbbi felhasználásra is képes elraktározni azt. A módszerrel jelentős üzemeltetési költségcsökkentés érhető el a létesítményben. A részleteket sajtótájékoztató keretében ismertették csütörtök délután.

    2024.05.23.
  3. Elkészült a felújítása

    Átadták csütörtökön a felújított Szent György-kutat a Felsővárosban. Bory Jenő szobrászművész alkotása a városrész határán, az Illyés Gyula tér sarkán kapott új helyet. A felújításról Földi Zoltán önkormányzati képviselő tájékoztatott a közreműködő szakemberek részvételével, majd Nyárai-Horváth István Felsőváros plébánosa áldotta meg az alkotást.

    2024.05.23.
  4. Startvonalon a felújítás

    Annyira rossz állapotú a burkolat, hogy még idén fel kell újítani a Nemzeti Emlékhely melletti sétányt. Erről közösségi oldalán adott hírt dr. Cser-Palkovics András polgármester. Mint írja, a forrást az Önkormányzat biztosítja, a Városgondnokság pedig előbb a tervezést, majd ősszel a kivitelezést is elkezdi. A városvezető addig is mindenkit arra kér, hogy fokozott óvatossággal közlekedjen a területen.

    2024.05.13.