Változatos programok és utcabál a Csalai majálison

Hatodik alkalommal, a hagyományokhoz hűen idén is a Török Ignác utcai játszótéren szervezték meg a Csalai majálist. A közösségépítő szándékkal létrehozott rendezvény keretein belül átadták az idén elkészült fitnesz-játszóteret. A szombati programok között valamennyi korosztály megtalálhatta a kedvére valót.
2017.05.20. 18:23 |
Változatos programok és utcabál a Csalai majálison
A majálist Östör Annamária, Csala városrész önkormányzati képviselője nyitotta meg, aki egyúttal átadta a közösségnek az idén elkészült fitnesz-játszóteret. A rendezvényre ellátogatott Vargha Tamás honvédelmi miniszter-helyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője is, aki köszöntőjében kifejezte háláját a csalai polgárőröknek, akik éjjel-nappal, erőt és fáradságot nem kímélve vigyáznak az ott élők biztonságára. A köszöntőket követően Varga Feri és Balássy Betti szórakoztatta a közönséget, majd az Apacuka zenekar lépett színpadra a gyerekek nagy örömére. Buch Tibor operett és musical slágereket énekelt, Grasics Anita és Bokányi Zsolt pedig örökzöld dallamokat hoztak. A Felicita Táncklub bemutatója után a majálist utcabál zárja a Big Time zenekarral.