Vakációköszöntő a Wellhelloval és fehérvári tehetségekkel pénteken este

A nyárral együtt a hétvégén a vakáció is megérkezik végre, a vakációval pedig a Helló, nyár! koncertje. A város ajándékaként idén a Wellhello lesz a sztárvendég a Zichy színpadon június 15-én, ahol este hatkor Pixa kezd a színpadon, majd a Free Spirit Dance és a 21 Gramm Akusztik játszik.
2018.06.14. 14:06 |

Tavaly rendezték meg először a Helló, nyár! koncertet, amely az önkormányzat ajándékaként ingyenes programként várta a fiatalokat, a város általános és középiskolás diákjait, hogy egy nagy közös bulival kipihenjék a tanév fáradalmait, és igazán jókedvűen indítsák a nyári vakációt. A hagyományteremtőnek szánt rendezvényen több ezer ember vett részt, a színpadi előtti tér megtelt a rajongókkal.

A Wellhello előtt mutatja be első lemezét a fehérvári 21 Gramm Akusztik zenekar, akik a csütörtöki sajtótájékoztatón ízelítőt is adtak zenéjükből.

"A lélek súlyára utal a 21 gramm elnevezés, és a dalaink mind az emberi érzésekről, a lélekről szólnak." - mutatta be most elkészült lemezüket Ferenczy-Nagy Boglárka, a 21 Gramm Akusztik énekes-dalszerzője. Cserta Balázs segítségével rögzítették a 10 dalt, tudtuk meg Váradi Imrétől, a zenekar gitárosától, aki elmondta: Cserta Balázs volt az is, aki átsegítette őket a kisebb zenei, technika akadályokon. Megköszönték a város támogatását, a tehetségkutatót is nyert zenekar első cd-je az önkormányzat támogatásával valósulhatott meg.

Hasonlóan jó bulira készülhetnek idén is a tanévet záró diákok: június 15-én, pénteken, az utolsó tanítási napon este 20.45 órakor a hazai könnyűzenei élet egyik legkedveltebb együttese, a Wellhello áll a Zichy színpadra, hogy felpörgesse a közönséget. A Wellhello a hip-hop előadó Fluor és a producer-énekes-dalszerző Diaz közös formációja. A klubok, fesztiválok kedvencei ők, a sikerek és a nézettségek magukért beszélnek – nincs, aki ne ismerné slágereiket: „Rakpart”, „apuveddmeg”, „Sokszor volt mar igy”, „Emlékszem, Sopronban”. A duó kétszer nyert Fonogram-díjat, van Comet Gömbjük a két VIVA Chart show első helyük mellett. Egész estés nagyjátékfilmjüket, a #Sohavégetnemérős címűt a Wellhello dalai inspirálták.

"Nem csak beszélni szeretnénk arról, hogy a fiatalok fontosak ebben a városban, hanem - ami sokkal fontosabb - tenni szeretnénk azért, hogy ők így érezzék. Ez a legfontosabb célja a holnapi rendezvénynek is." - fogalmazta meg dr. Cser-Palkovics András polgármester a Helló, Nyár! beharangozó sajttájékoztatóján. Mészáros Attila alpolgármester a holnapi program mellett a szintén fiatalokhoz kapcsolódó Tehetségbarát Önkormányzat díjra hívta fel a figyelmet, melyet idén egyetlen megyei jogú városként Székesfehérvár vehetett át múlt pénteken. Mint fogalmazott, ez a díj elismerése is annak a közös munkának, amit az Önkormányzat fiatalokkal foglalkozó kollégái, a Diáktanács, a Hallgatói Tanács tagjai, a civil szervezetek, pedagógusok, közművelődési és kulturális intézmények közösen végeznek városunkban.

A Wellhello színpadra lépése előtt este hattól Pixa áll a lemezjátszók mögött. A zenész a Mizu szülőatyja, évekig zenei producerként tevékenykedett Fluor és SP albumain, és együtt dolgozott a magyar rapszcéna nagyjából összes kiemelkedő produkciójával. A Free Spirit Dance táncosai is bemutatkoznak a közönség előtt, aztán pedig a 21 Gramm Akusztik következik. Alapító tagjai Ferenczy-Nagy Boglárka és Váradi Imre, akik két éve kezdték el a közös munkát, a zenekar dalainak megírását. Szép sikereket értek el azóta, tavaly elnyerték az Arany Dobverő-díjat, amelynek birtokában felléphetnek a Fezenen is. A Helló, nyár! koncerten legújabb, és egyben első lemezük anyagából mutatnak be néhány dalt.

Kultúra

  1. Piknikre várja zeneszerető közönségét az Alba Regia Szimfonikus Zenekar

    Június 26-án, kedden 17.30 órától ismét piknikre hívja és várja a zeneszerető közönséget az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a Csónakázó-tó partjára. A zenekar azzal a szándékkal hozta létre különleges eseményét, az Alba Regia Pikniket, hogy új, kötetlen formában történő találkozást teremtsen városunkban, melynek szereplői a zenészek, a közönség és természetesen a zene.

    2018.06.18.
  2. Két helyszínen vár a Múzeumok Éjszakáján a Királyok udvara

    A Mátyás-király emlékév kapcsán lesz témanap június 23-án, a Múzeumok Éjszakáján 10 és 18 óra között a Romkertben, illetve az egykori Pipó torony helyén álló zászlónál, amely a Nemzeti Emlékhelyet jelzi.

    2018.06.18.
  3. A sanremoi dalfesztivál hangulata költözik a Belvárosba

    Június 29-én pénteken 21 órától olasz nyáresti koncertre invitálja a fehérváriakat az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. A Városház téren felcsendülnek majd olasz operaslágerek és a sanremoi dalfesztivál örökzöldjei.

    2018.06.18.
  4. Kiállítással és koncerttel vette kezdetét a VI. Emlékparki Nyár programsorozata

    A pénteki nyitórendezvénnyel kezdetét vette a VI. Emlékparki Nyár Pákozdon, Katonai Emlékpark-Nemzeti Emlékhelyen, ahol előbb a "Huszárgyerek, huszárgyerek…" című rajzpályázatra készített képekből nyílt válogatott kiállítás, majd a Kákics Zenekar „El kell menni katonának..." című műsorával indult a nyári eseménysorozat.

    2018.06.15.

Múzeumok éjszakája

Ünnepi könyvhét

Eseménynaptár

2018. Június
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Székesfehérvár Topotéka