Utánpótlás válogatott hátvéddel és szerb edzőkkel erősített a Vidi

Aláírta szerződését a Videotonnal a magyar utánpótlás-válogatott színeiben az  U20-as világbajnokságon is pályára lépő Tamás Krisztián. A klubhoz új másodedző és erőnléti tréner csatlakozott Radoje Szmiljanics és Goran Basarics személyében, mindketten Marko Nikolics vezetőedző korábbi csapatától a Partizan Belgrádtól érkeztek.
2017.06.09. 10:49 |
Utánpótlás válogatott hátvéddel és szerb edzőkkel erősített a Vidi

A Videoton frissen igazolt hátvédje Tamás Krisztián 1995. április 18-án Budapesten született, 2008-ig az Újpest serdülőcsapataiban játszott, majd 2011-ig a szombathelyi Illés Akadémián futballozott. Ezt követően a patinás AC Milanhoz szerződött, ahol szóhoz jutott a híres viareggiói tornán, az UEFA Youth League-ben, valamint a vörös-feketék tartalékcsapatában is.

A 2014/2015-ös szezonban kölcsönjátékosként először a Serie B-ben szereplő Varesében, majd a prágai Slaviában szerepelt, 2015 nyarától 2017 januárjáig pedig a szintén olasz másodosztályban játszó Spezia labdarúgója volt. Az idei év elején Gyirmótra igazolt, ahol a tavaszi idényben hét bajnokin és egy kupamérkőzésen lépett pályára.

A 22 esztendős ballábas játékos folyamatosan tagja volt a magyar utánpótlás-válogatottaknak, három mérkőzésen pályára lépett az 2015-ös U20-as világbajnokságon is.

„Fejes Andrásra az utóbbi időben elsősorban belső védőként számított a mindenkori szakmai stáb, így Stopira maradt egyedül klasszikus balhátvéd a keretben. Úgy gondoltuk, hogy erre az egyébként is hiányposztnak számító pozícióra Tamás Krisztián megfelelő megoldás, hiszen fiatal, nagyon tehetséges utánpótlás-válogatottról van szó, akiben nagy potenciál rejlik" - kommentálta az új játékos leigazolását Kovács Zoltán sportigazgató.

A Videoton szakmai stábjába is új tagok érkeztek: a harminckilenc éves Radoje Szmiljanics 2012-ben ideiglenesen az FK Rad vezetőedzője is volt, 2013 óta pedig a Partizan másodedzőjeként dolgozott.

Szintén a szerb bajnok és kupagyőztestől érkezett Goran Basarics aki az erőnléti edzői feladatokat látja el a Vidinél.

Az új szakemberek már csütörtökön munkába álltak, Marko Nikoliccsal együtt ott voltak Sóstón, a játékosok fizikális felmérésén.

Forrás: vidi.hu