-
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09. -
Közlekedik a család
Idén is megrendezi az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a "Közlekedik a család" elnevezésű vetélkedőt. A többfordulós megmérettetésre olyan családok jelentkezését várják, ahol a szülők hat és tizenhét éves kor közötti gyermeket nevelnek és legalább egy "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkeznek. A fődíj egy új személyautó.
2024.05.02.
Ünnepelj gondtalanul! - tűzoltók tanácsai az ünnepekre
Fontos, hogy csak ellenőrzött műszaki állapotú fénydíszítést alkalmazzunk a karácsonyfákon. Az adventi koszorúk, amelyek jellemzően könnyen éghető anyagokból készülnek, továbbra is odafigyelést igényelnek.
A karácsonyfán semmi esetre se gyújtsunk gyertyát, és a csillagszórók használata sem javasolt. A fenyők díszítése során a lámpafüzér kiválasztásánál ellenőrizzük a terméken a minőségbiztosítási „CE” jelölés feltüntetését. A rossz minőségű, jelöletlen termékek az áramütés és a tűzeset lehetőségét is magukban hordozzák. Éjszakára, és ha elmegyünk otthonról, húzzuk ki a konnektorból a lámpafüzéreket és a többi elektromos díszt.
A kigyulladt adventi koszorút akár egy palack felrázott ásványvízzel is el tudjuk oltani. De tűzoltással csak akkor próbálkozzunk, ha azzal a testi épségünket nem veszélyeztetjük.
A karácsonyfát a függönytől, könyvespolctól távolabb, stabil talpba ékelve állítsuk fel, úgy hogy ne tudjon eldőlni, és a menekülési útvonalat ne akadályozza, ezért ajtók közelébe nem javasolt az elhelyezése. Tudni kell, hogy a karácsonyfák gyúlékonysága napról napra fokozódik, mert a kiszáradt, gyantás fenyő könnyen, akár egy csillagszóró szikrájától is meggyullad. A száraz fán nagyon gyorsan, pillanatok alatt terjed a tűz. A vágott fenyő szárát a lehetőségekhez mérten tartsuk vízben, ezzel lelassítjuk a fenyő száradását.
Ha már megtörtént a baj, nagyon fontos, hogy az így keletkezett tüzek oltása előtt áramtalanítsuk a környező elektromos berendezéseket, a lámpafüzért. Abban az estben, ha a kigyulladt karácsonyfa közvetlen közelében nincsenek bútorok, borítsuk le a fenyőt és dobjunk rá egy, vagy két szétnyitott pokrócot. A takaróval elfojtjuk a tüzet és megakadályozzuk, hogy a lángok a szoba berendezési tárgyaira átterjedjenek. Ezért is fontos, hogy a fa két-három méteres környezetében ne legyen bútor, függöny.
Nagyobb kiterjedésű tűz, lángolás és intenzív füstképződés esetén azonnal hagyjuk el a lakást, csukjuk be magunk mögött az ajtót, azonnal hívjuk a 112-es segélyhívó számot, és minél több szomszédot értesítsünk a tűzről. Nem szabad elfelejteni, hogy minden esetben – még akkor is, ha sikerült a tüzet eloltani – bejelentést kell tenni a 112-es segélyhívószámon!