-
Nordic walking a Széna téren
Májustól Székesfehérvár valamennyi városrészében elérhetőek az ingyenes nordic walking foglalkozások. Az országban egyedülálló program 15 helyszínen, hétköznapokon valósul meg. Csütörtökönként az Alsóvárosi szabadidőparkban, a Zichy ligetben, a Haleszben és a Széna téren is indul egy-egy csoport szakképzett oktatókkal.
2024.05.23. -
Már építik színpadot
Már épül a színpad, érkeznek az óriási LED-falak a Nikola Tesla – Végtelen Energia musicalshow holnap esti előadása előtt. Az idén átadott Alba Arénában ez lesz az első színpadi program. Még bárki részese lehet a programnak, jegyek a www.jegymester.hu oldalon, a Székesfehérvári Tourinform Irodában vagy pénteken 18 órától a helyszínen is kaphatóak.
2024.05.23. -
Vízivárosi gyermeknap vasárnap
Többek között interaktív gyerekkoncert, királyi kalandtúra és kézműveskedés is várja május 26-án, vasárnap délelőtt a Vízivárosi gyermeknap résztvevőit. A Zöldfa téren megrendezésre kerülő programon ingyenes a részvétel, a szervezők mindenkit szeretettel hívnak!
2024.05.23. -
Séta a török kor emlékei nyomán
A közel másfél évszázados török uralom számos emléket, örökséget hagyott maga után Székesfehérváron. Ezeket kutatják fel mindazok, akik részt vesznek a Tourinform Iroda által szervezett városismereti sétán május 25-én, szombaton 10.00 órától.
2024.05.23.
Újraindult a városnéző kisvonat az Országalmától
Családi, baráti kiruccanások kedvelt programja a városnéző kisvonat, amely ismét várja a különleges élményre vágyókat Székesfehérváron.
Hétvégén délelőtt 10 és 18 óra között minden egész órakor indul a Városház térről, az Országalmától és ugyanide tér vissza. 40-45 perces útján idegenvezetéssel, audioguide segítségével kalauzolja el az utasokat a város nevezetességeihez, érdekességeihez.
A programokon jelenleg kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a velük érkező 18 év alattiak vehetnek részt, a városnéző kisvonaton kötelező a maszkhasználat. Jegyet a vezetőnél lehet vásárolni 1.300 forintért, közvetlenül az utazás előtt.
Útvonal:
1. Országalma (Városház tér)
2. Megyeház utca
3. Szent István tér
4. Táncsics utca
5. Hősök tere
6. Kossuth utca
7. Városház tér
8. Liszt Ferenc utca
9. Piac tér
10. Mátyás király körút
11. Vár körút (Romkert-körforgalomig, onnan visszafelé)
12. Dózsa György út
13. Zichy liget
14. Malom utca
15. Sörház tér
16. Bregyó köz
17. Ligetsor
18. Mészöly Géza utca
19. Szabadságharcos út
20. Ady Endre utca
21. Jókai utca
22. Városház tér
23. Országalma
A fehérvári járgány magyar gyártmány, mozdonya Nissan Terrano terepjáróra épült, a motorja egy 2.7-es, 125 lóerős dízel. 50 fő szállítására alkalmas, kihangosító berendezéssel és lehúzható esővédő fóliával rendelkezik.