-
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
50 év a Tóvárosban
90. születésnapját ünnepelte május 15-én, szerdán Sipos Imréné. A több mint 50 éve a Tóvárosban élő Margit nénit Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jeles alkalomból, majd barátai is felköszöntötték, akik 1972-ben vele együtt költöztek a házba.
2024.05.16.
Újraindulnak jövő héttől a Négykezes keddek a Hetedhét Játékmúzeumban
A Négykezes keddekre szeretettel várják mindazokat, akik szeretnének kreatív módon kikapcsolódni és új kézműves technikákkal, ötletekkel megismerkedni.
A programokon ruhadíszek, textiljátékok, hasznos és szép holmik kerekednek hétről hétre. A foglalkozások minden héten kedden 10.30 órakor kezdődnek és 12.30-ig tartanak a Hetedhét Játékmúzeumban.
A program 500 Ft-os kedvezményes belépővel vagy 2500 Ft-os, hét alkalomra szóló bérlettel látogatható. Kismamáknak az első alkalom ingyenes, a szervezők gondoskodnak játékokról is a gyerekek foglalkoztatására. Lehetőség lesz otthonról hozott anyagokkal dolgozni, de szívesen segítenek az otthoni, félbemaradt alkotások befejezésében is.
2018/2019-es második féléves program:
január 29. - Zokninap. A félpár zoknik új élete
A foglalkozást vezeti: Silye Sándorné Jutka, Tolvajné Zalka Éva
február 5. - Mesefigurás kulcstartók készítése zsugorfóliával
A foglalkozást vezetik: Tolvajné Zalka Éva, Richterné Márai Teri
február 12. - Legyező készítése origami technikával
A foglakozást vezeti: Sziliné Molnár Klára
február 19. - Farsangi álarc készítése
A foglalkozást vezeti: Tolvajné Zalka Éva
február 26.- Tavaszi ajtódíszek készítése
A foglakozást vezeti: Richterné Márai Teri
március 5. - Színes virágok készítése origami technikával
A foglalkozást vezeti: Sziliné Molnár Klára
március 12. - Textil játékbaba készítése
A foglalkozást vezeti: Kalmár Lászlóné Ili
március 19. - Játékbaba ruha készítés
A foglalkozást vezeti: Kalmár Lászlóné Ili
március 26. - Tavaszi díszek készítése üvegfestéssel
A foglalkozást vezeti: Réfi Gizella
április 2. - Ékszerkészítés fonalból
A foglalkozást vezeti: Kalmár Lászlóné Ili
április 9. - Húsvéti figurák tűnemezeléssel
A foglalkozást vezeti: Dallos Zsuzsa
április 16. - Húsvéti tojás díszítés dekupázsolással
A foglakozást vezeti: Richterné Márai Teri