Újra győzött Kiliti Tamás a Vadásztölténygyári Vasas ökölvívója

A székesfehérvári ökölvívó a hazai pályán, a Fight Arena Gálán aratott győzelme után ezúttal az elmúlt hétvégén idegenben, Zágrábban, a több nemzet sportolóit is felvonultató, nyílt szerb bajnokságban Nurisof Almir macedón bunyós ellen vívott három menetes mérkőzést, amelyet pontozással nyert meg. Kiliti Tamás legközelebb november 3-án, Dunaújvárosban lép kötelek közé, ahol a decemberi országos bajnokságra való felkészülés jegyében vív felhozó mérkőzést.
2017.10.25. 11:48 |
Újra győzött Kiliti Tamás a Vadásztölténygyári Vasas ökölvívója

Ügyes és kellemetlen ellenfél volt a macedón ökölvívó, aki a mérkőzés első menetében dominálni tudott, ám - véleményem szerint - a második menet közepére elfáradt, Tamás át tudta venni az irányítást és végül a harmadik menetben már uralta a mérkőzést, amelyet pontozással meg is nyert.” - fogalmazott Kiliti Ferenc, a Vadásztölténygyári Vasas Ifjúsági és Sportegyesület ökölvívó edzője, aki hozzátette, Kiliti Tamás indul a december 5-e és 8-a között Budapesten megrendezésre kerülő magyar bajnokság 56 kilogrammos súlycsoportjában, amely az egyik legsűrűbb az egész mezőnyben. Novemberben a dunaújvárosi mérkőzésen kívül még két mérkőzésen is szerepel Kiliti Tamás, aki Szombathelyen és Pécsett is szorítóba lép.

Kiliti Ferenc, edző elmondta még, hogy a közelmúltban Tamás megmérkőzött egy nála 8 kilogrammal nehezebb kubai ökölvívóval, a mérkőzést - amely tisztes helytállás mellett szoros vereséggel zárult - ifj. Balzsay Károly, szövetségi kapitány is megtekintette és elismerően nyilatkozott róla.