-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Újra elindulhatott a járműforgalom a Gáz utcában
Befejeződtek a munkálatok a Gáz utcában: mind az autók, ma reggel üzemkezdettől pedig az autóbuszok is újra közlekednek. Köszönik a lakók és a közlekedők türelmét!
2020.11.03. 12:14 |
A Gáz utca 9. és 11. közötti kijelölt gyalogosátkelőhely alatt található távhő főgerincvezeték nyomvonalán bekövetkezett állapotromlás azonnali beavatkozást igényelt, ezért október 26-tól a javítási munkálatok elvégzése céljából mindkét forgalmi pályáját lezárták az utcában.
A munkálatok befejeződtek, az autók után ma reggel üzemkezdettől már az autóbuszok is közlekednek az utcában. Köszönik minden lakó és járművel közlekedő körültekintését és türelmét!
A munkálatok befejeződtek, az autók után ma reggel üzemkezdettől már az autóbuszok is közlekednek az utcában. Köszönik minden lakó és járművel közlekedő körültekintését és türelmét!