-
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
50 év a Tóvárosban
90. születésnapját ünnepelte május 15-én, szerdán Sipos Imréné. A több mint 50 éve a Tóvárosban élő Margit nénit Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jeles alkalomból, majd barátai is felköszöntötték, akik 1972-ben vele együtt költöztek a házba.
2024.05.16.
Újra bicikis felvonulást szervez a Bringázz Fehérvár! közössége
Az elmúlt napokban két nagy kerékpáros verseny mutatta meg, hogy Székesfehérvár is kerékpáros város. A szervezők szerint itt az alkalom megmutatni, hogy nem csak szurkoluni tud a város, hanem aktívan kerékpározni is! Május 21-én 14.00 órától nagy biciklis találkozót hirdetnek a palotavárosi horgásztavak melletti kresz- és pumpapályákhoz.
A közösség arra biztat, menjen mindenki beszélgetni, egymás biciklijét megcsodálni, egy kicsit versenyezni és végül: 16.00 órától indul a nagy felvonulás. Rendőri felvezetéssel, biztonságosan járják körbe a várost. Olyan helyeken, úgy is lehet biciklizni majd, ahol egyszerű kerékpárosként soha. A felvonulás célja felhívni a figyelmet a kerékpárutak fontosságára.
Szeretnék elérni, hogy készítsenek átvezetést a Prohászka-Horvát kereszteződésben és a megszüntetett Horvát-Deák körforgalomban, valamint adjanak a hivatalok teret az úttesten, hogy járműként szabályosan, biztonságosan vehessenek részt a forgalomban kerékpárral is. Szűnjenek meg városunk úthálózatain az olyan szakaszok, amelyeknél jelenleg kerékpáros közlekedés számára használható alternatíva nélkül megszűnik a kapcsolat 1-1 kerékpározható hálózati elem között. A felhívásban kiemelték, értékelik, hogy a városban évek óta a hálózatosítás mentén folynak a fejlesztések és ezen szakaszok néhány év múlva kerékpározhatók lesznek és összekötnek majd kerékpáros fő tengelyeket.
Az esemény meghívója itt olvasható.