-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Parnasszus kortárs apostolai
Shakespeare kicsit másként. Az Igézőben Takács Tamás vendége volt Fazekas Sándor, aki újra fordította Shakespeare 154 szonettjét.
2024.05.17. -
40 év a népzenében
Ünnepelt a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium. Az iskola egykori és jelenlegi diákjai a Szent István Művelődési Házban köszöntötték az intézmény születésének 40. évfordulóját.
2024.05.17.
Újítva alkoss! – európai jó gyakorlatok angol és ének-zene tanításhoz
Az Újítva alkoss! című Erasmus+ projekt az angol és ének-zene tanítást, valamint azok közös területein Európa-szerte jelen lévő pedagógiai megközelítéseket térképezte fel.
AZ ESZKÖZTÁR MINDENKI RÉSZÉRE ELÉRHETŐ, KÉSZ ÓRAVÁZLATOKAT ÉS TANÍTÁSI ANYAGOKAT TARTALMAZ
A projekt igyekezett azt is feltérképezni, hogy a küldő szervezetek és szakemberek hogyan járulnak hozzá a diákok tanulásához, valamint az angol nyelv és ének-zene oktatástanának szélesebb körű fejlesztéséhez. A képzett tanárok lehetőséget kaptak arra, hogy együtt dolgozzanak a kulturális oktatás területén tevékenykedő szakemberekkel, és megosszák egymással a gyakorlataikat és módszereiket egy olyan eszköztár létrehozása közben, amely formális és non-formális tanítási, tanulási módszereket gyűjtött össze az angol nyelvi és az ének-zenei oktatásban és ezek közös területein. A projekt vizsgálta a két terület közötti szinergiákat – például a modern verseken és a ritmuson, valamint a hatékony kérdezési stratégiák fejlesztésén keresztül – hogy olyan közös szemléleteket alakítsanak ki, amelyek segítik a diákok tanulását.
A projekt tapasztalatait a Városházán szervezett szimpóziumon összegezték a meghívott városi angol nyelvtanárok részvételével. A megjelenteket Földi Zoltán, a Humán Közszolgálati Szakbizottság elnöke köszöntötte. Mint fogalmazott, ez a program az együttműködésről és a kölcsönhatásokról szól a két szaktantárgy esetében, és örvendetes, hogy a résztvevők megoszthatják széleskörű európai tapasztalataikat.
A fórumon Budai Marianna, projekt koordinátor, a Kodolányi János Gimnázium angol nyelvtanára és Mits-Kovács Eszter, a Kodolányi János Gimnázium ének-zene tanára számoltak be tapasztalataikról. A hároméves projekt legfőbb célja volt, hogy létrehozzanak egy módszertani példatárat, amely a jó gyakorlatokat összegzi és amelyet a partneriskolák Európa-szerte terjesztenek.