-
Bajnoki döntőben a DKKA
A női B-csoport indulása előtt nagyjából lehetett sejteni, hogy melyek azok az együttesek, akik odaérhetnek a legjobb négy közé. Talán ki lehet jelenteni, hogy a több A-csoportban is pallérozódó játékossal felálló Sportdarázs-SMAFC-nak megvolt a helye egy előzetes „álomelődöntőben”, és a fináléba is teljesen megérdemelten jutott be.
2024.05.21. -
13. TESZ futás Fehérváron
Hagyományosan Pünkösdhétfőn, immár 13. alkalommal rendezte meg idén a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és a város Önkormányzatával közösen. A TESZ futást méltán nevezhetjük városunk egyik legnépszerűbb tömegsport-rendezvényének, hiszen ezúttal minden eddiginél többen neveztek. Nem maradhatott el a Depónia-futás sem, ahol 1500-an álltak rajthoz.
2024.05.20. -
Bronzérmes az Alba
Véget ért a Magyar férfi kosárlabda NB1 bronzéremért vívott párharca. A pénteken rendezett mérkőzés győzelmének köszönhetően a következő szezonban nemzetközi kupában is bizonyíthat az Arconic-Alba Fehérvár.
2024.05.20. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17.
Újabb Alba Volán-érmek: Demeter Bence és két csapat a dobogón
Az öttusa országos bajnokság férfi döntőjében Kasza Róbert, a KSI olimpikonja végzett az első helyen, mögötte két, szintén kvalifikációt szerző, de a londoni csapatba be nem kerülő öttusázó végzett: Tibolya Péter és az Alba Volán kiválósága, Demeter Bence. A fehérvári klub két csapatot is indított, mindkettő dobogón végzett: második illetve harmadik lett.
2012.06.25. 08:18 |
Az öttusa országos bajnokság férfi döntőjében Kasza Róbert, a KSI olimpikonja végzett az első helyen, mögötte két, szintén kvalifikációt szerző, de a londoni csapatba be nem kerülő öttusázó végzett: Tibolya Péter és az Alba Volán kiválósága, Demeter Bence. A fehérvári klub két csapatot is indított, mindkettő dobogón végzett: második illetve harmadik lett.
A Volán junior-világbajnok versenyzője, Demeter Bence közepesnél jobb vívással kezdett (852 pont), ezután a nyolcadik időt úszta a külföldi versenyzőkkel "dúsított" mezőnyben. A lovaglásban viszont remekelt, 1172 pontjánál senki nem szerzett többet. Sejthető volt, hogy az élmezőnyben végez, a futás-lövészet kombinációban a hetedik legjobb időt teljesítette, így lett felnőtt magyar bajnoki bronzérmes. (A mexikói Oscar Soto második lett a versenyben, de eredménye értelemszerűen nem számít a bajnokságba.) Öccsével, Gergellyel és Harangozó Bencével a csapatversenyben is jól szerepeltek, másodikak lettek a KSI mögött. Az Alba Volán II. csapata (Málits, Telek, Gauruder) harmadik, az Alba Öttusa SE (Strobl, Prisznyák, Varga) negyedik a bajnoki csapatversenyben.