-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Új helyre költözik Fehérváron a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltat ügyfélszolgálata
A magasabb színvonalú ügyfélkiszolgálás, másrészt a zavartalan és kiegyensúlyozott működés hosszú távú biztosítása érdekében a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató az M7-es autópálya 59-es kilométerszelvényénél található pihenőjéből a városba, a Székesfehérvár, Berényi út 13. szám alatti épületbe költözteti ügyfélszolgálatát. A NÚSZ tapasztalatai szerint az ügyfelek döntő többsége ugyanis a városból autózott ki ügyintézésre az autópálya melletti irodába.
A székesfehérvári a NÚSZ egyik legforgalmasabb ügyfélszolgálati egysége a térségben: az itt dolgozó három ügyintéző évente több mint 11 ezer ügyfelet szolgál ki. (A megyében még Dunaújvárosban van kirendeltsége a NÚSZ-nak.) A szolgáltatások köre többek között az e-matrica értékesítésétől, a pótdíjakkal, rendszámelírással és -átírással kapcsolatos ügyintézésen át egészen a viszonylatijegy-tervezésig, az egyenlegfeltöltésig, valamint a különböző kérelmek feldolgozásáig terjed.
Az éves e-matricák értékesítését tekintve Fejér megye az előkelő második helyen áll az országos rangsorban. Idén az első félévben – a decemberi előértékesítéssel együtt – közel 210 ezer Fejér megyei matricát vásároltak az autósok, 10,3 százalékkal, mintegy 20 ezerrel többet, mint a múlt év azonos időszakában. A legkelendőbb a Pest és Fejér megyei matricakombináció, ebből mintegy 110 ezer talált gazdára. Kizárólag Fejér megyére érvényes matricát 14 ezer rendszámra váltottak.