-
Pünkösdi Virágálom
Idén ismét virágkompozíciókat csodálhatunk a belvárosban Pünkösd alkalmából: az Országalma és a Szent István-emlékjel közötti részen hat virágbolt fogja színes-illatos növényekkel elárasztani a belvárost. A Pünkösdi Virágálom május 17-én, pénteken 17:30-kor megnyitó műsorral kezdődik: népdalok, néptáncosai, és galambröptetés lesz a Városház téren.
2024.05.13. -
INTRO/VÉNA
Az improvizáció és a lírai festőiség találkozik Szabó Noémi festőművész INTRO/VÉNA című tárlatában, mely a festészet és a tánc egységét mutatja be. A kiállítást május 14-én, kedden 18.00 órakor nyitják meg a Kortárs Művészeti Fesztiválhoz kapcsolódva.
2024.05.13. -
Nemzetközi kórustalálkozó
Idén is megrendezték a Székesfehérváron a Nemzetközi Kórustalálkozót. A megmétrettetésen a hazaiak mellett a Felvidékről is érkezett kórus.
2024.05.13. -
Emlékhelyek napja Fehérváron
Lovagi táborral, középkori zenével és kézműves foglalkozásokkal is várták egyebek mellett a kilátógatókat az Emlékhelyek napján, Fehérváron.
2024.05.13.
Új helyen próbál a Székesfehérvári Balett Színház
A következő másfél évben új próbahelyén, a Videoton Oktatási Központ színháztermében készülnek majd a Székesfehérvári Balett Színház előadásai.
„Remek helyünk volt eddig a Táncházban, illetve a többi próbahelyünkön, azonban a helyszínek zsúfoltsága miatt külön intézményben kellett a délelőtti, majd a délutáni próbáinkat vezényelni. Azzal, hogy a városvezetés segítségével február elejétől ide költözhettünk a VOK-ba, még ha ideiglenesen is, de otthonra leltünk az elkövetkezendő másfél év tekintetében.” – monda Egerházi Attila igazgató, aki hozzátette, hogy a végleges próbahely és fellépőhely még várat magára. „Ideális esetben a társulatnak két-három próbateremre lenne szüksége, amely az irodákkal egy helyszínen található. Nagyon bizakodó vagyok atekintetben, hogy ez néhány éven belül meg is valósul.”
A város legfiatalabb kulturális intézményének műhelymunkájába Cser-Palkovics András is bepillanthatott. A polgármester örömmel látta, hogy a társulat jól berendezkedett, kényelmesen érzi magát, és a még előttük álló, apró átalakítások ellenére is megfelel a terem a munkához. „Őszintén megmondom, hogy 20-25 évvel ezelőtt magam sem gondoltam volna, hogy abban a teremben, ahová egykor Deák Bill-koncertekre jártunk, ma egy balett társulat lel majd otthonára. A város továbbra sem tesz le arról a törekvéséről, hogy létrehozzon egy olyan, úgymond második színházként szolgáló intézményt, ahol a színház- és koncertteremmel a zenekarunk, a balett színházunk is állandó helyére talál.” – emelte ki Fehérvár polgármestere majd elmondta, hogy nagy örömére szolgál, hogy a kulturális szaktárca a Székesfehérvári Balett Színház működését már a megalakulás évét követően, tavaly is támogatta. „Azt gondolom, hogy büszkék lehetünk a táncosainkra. Számos teltházas előadás után jól látszik, hogy az adventi időszakban játszott Diótörő mekkora sikert volt, illetve, hogy a nemrég bemutatott Kafka-darab is igazi művészeti csemege.”
A társulatot legközelebb február 24-én, hétfőn 19 órakor láthatja a nagyérdemű a Vörösmarty Színházban, ahol a Rómeó és Júliát viszik újra színpadra. A következő bemutatóra, az Aladdinra pedig várhatóan májusban kerül majd sor.