Ugorj be most! – Jótékonysági előadás lesz március 28-án

Ismét jótékony célt szolgál az Ugorj be most! március 28-i előadása. Az improvizációs játékban a Vörösmarty Színház színművészei lépnek fel. Az előadás teljes bevételét Székesfehérvár adományszámlájára utalják át az Ukrajnában zajló háború elől Székesfehérvárra menekülők támogatására.
2022.03.17. 13:02 |
Ugorj be most! – Jótékonysági előadás lesz március 28-án

Jelenleg több helyszínen közel 200, Ukrajnából városunkba érkezett menekültről gondoskodik Székesfehérvár Önkormányzata.

A családok nagy többségének az iparban, illetve az építőiparban dolgozik itt a hozzátartozója. Mint arról Mészáros Attila alpolgármester beszámolt, a magyarok mellett a hétvégén érkezett egy 20 fős ukrán ajkú csoport is. Az Alba Bástya és a szállást adó kollégiumok szakemberei megfeszített erővel dolgoznak az ellátásukon. Az alpolgármester megköszönte a tárgyi és pénzbeli adományokat, amelyeket eddig küldtek a fehérváriak. Hozzátette, továbbra is az a kérésük, hogy a segíteni vágyók a tartós, azonnal fogyasztható élelmiszereket, a babaápolási kellékeket és a vény nélkül kapható láz-és fájdalomcsillapítókat az Alba Bástya Irányi Dániel utcai központjában adják le. A pénzbeli segítséget a város adományszámlájára (12023008-00153647-06700001) utalhatják el. 

A jótékonysági eseményről sajtótájékoztató keretében számolt be Mészáros Attila alpolgármester és Pletser Ádám, az iGenerációért Egyesület elnöke.

Mészáros Attila köszönetet mondott, hogy a színház mellett az iGenerációért Egyesület Értékmentő csapata is jótékonysági előadással nyújt segítséget. Az Ugorj be most! improvizációs játék eddigi előadásait is nagy siker kísérte Székesfehérváron és a megyében több helyszínen is. A március 28-án, hétfőn 18.30 órakor kezdődő előadásra támogatói jegyet váltók szórakoztató élményhez jutnak és egyben segítenek is, tette hozzá az alpolgármester.

Pletser Ádám, az iGenerációért Egyesület elnöke elmondta, eddigi előadásaikat kisebb előadói térben rendezték meg, most azonban a Fehérvári Civil Központ színháztermébe várják a közönséget. A Vörösmarty Színház színművészei: Kiss Diána Magdolna, Varga Gabriella, Krisztik Csaba, Tóth Károly és Kovács Tamás improvizációs játéka sok izgalmat és nevetést tartogat. Az előadásra 1500 forintos támogatói jegy váltható két helyszínen, a Tourinform Irodában és a Vörösmarty Színház jegyirodájában. Az est teljes bevételét az Ukrajnában zajló háború elől Székesfehérvárra menekülők támogatására fordítják.