-
Nyitott szertárkapuk
Sokak számára ismerős rendezvény a Nyitott szertárkapuk programsorozat. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt rendszerint országszerte nagy várakozás előzi meg. Idén május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok azokat a családokat, amelyek szívesen barangolnának a tűzoltólaktanyák szertárkapuin belül.
2024.05.17. -
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09.
Tűzoltók mentették ki a sofőrt a roncsok közül a város határában, a 81-es főúton
Székesfehérvár határában a Mór felé tartó Citroën személygépkocsi balra, egy bekötőútra akart bekanyarodni, s a mögötte érkező Citroën Jumper furgon a hátuljának ütközött. Az autó a szemközti oldalon lévő árokpartra csapódott. A személygépkocsit vezető, súlyosan sérült nőt a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül, majd a mentők kórházba szállították. A furgon sofőrjének nem esett baja. Képek a mentésről itt!
2007.05.13. 10:23 |
Székesfehérvár határában a Mór felé tartó Citroën személygépkocsi balra, egy bekötőútra akart bekanyarodni, s a mögötte érkező Citroën Jumper furgon a hátuljának ütközött. Az autó a szemközti oldalon lévő árokpartra csapódott. A személygépkocsit vezető, súlyosan sérült nőt a tűzoltók szabadították ki a roncsok közül, majd a mentők kórházba szállították. A furgon sofőrjének nem esett baja.
Képek a mentésről itt!
Képek a mentésről itt!