-
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09. -
Közlekedik a család
Idén is megrendezi az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a "Közlekedik a család" elnevezésű vetélkedőt. A többfordulós megmérettetésre olyan családok jelentkezését várják, ahol a szülők hat és tizenhét éves kor közötti gyermeket nevelnek és legalább egy "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkeznek. A fődíj egy új személyautó.
2024.05.02.
Tűzgyújtás a szabadban - Fehérváron továbbra is tilos égetni!
Az enyhülő időjárás miatt egyre többen kezdenek neki a kerti munkáknak, emiatt emelkedik a szabadban keletkezett tüzek száma.
A szabadtéri tüzek túlnyomó többsége emberi gondatlanságra, felelőtlenségre vezethető vissza, holott sokat tehetünk azért, hogy megóvjuk környezetünket és a levegő tisztaságát. A növényi hulladék összegyűjtésének legjobb, újrahasznosítható és környezetkímélő módja a komposztálás, ezért az égetés helyett inkább komposztáljuk a növényi hulladékot.
Belterületi valamint külterületi zártkerti ingatlanok vonatkozásában az önkormányzatoknak a kihirdetett veszélyhelyzet végéig van lehetőségük rendeletben szabályozni és feltételekhez kötve megengedni az avar és kerti hulladékok égetését. Azonban azokon a településeken ahol ez nem szabályozott ott továbbra is tilos belterületen és a külterületi zártkertekben égetni. Az égetés lehetőségéről, rendeletben megengedett időszakáról az érintett település önkormányzatánál lehet tájékozódni, információt kérni.
Ha az önkormányzat engedélyezi a száraz növényi hulladék égetését, az alapvető tűzvédelmi szabályokat akkor is be kell tartani. Székesfehérváron TILOS az égetés! A tüzet soha sem szabad felügyelet nélkül hagyni. Ahol engedik a tüzelést, ott kizárólag kiszáradt növényi hulladékot lehet égetni úgy, hogy az a környezetére veszélyt ne jelentsen. Ezért csak akkora tüzet gyújtson, amekkorát a felügyelete alatt tud tartani. A tűz közelében ne legyen más éghető anyag és épület (például farakás, kerti bútor, tároló). Készítsen a közelbe megfelelő mennyiségű oltóanyagot (vödörben vizet, homokot, esetleg tűzoltókészüléket), valamint a tűz irányításához szükséges kéziszerszámot, például gereblyét, lapátot, vasvillát. Feltámadó szél esetén azonnal oltsa el a tüzet.
Ha mégis elszabadulnak a lángok, haladéktalanul hívja a 112-es segélyhívó számot és kérje a tűzoltók segítségét.
A külterületen történő, lábon álló növényzet, tarló, illetve a növénytermesztéssel összefüggésben keletkezett hulladék szabadtéri égetése csak abban az esetben lehetséges, ha egyéb jogszabály megengedi. Ilyen esetben az irányított égetés végzésének időpontját, terjedelmét, földrajzi koordinátákkal vagy helyrajzi számmal megadott helyét a megkezdés előtt 5 nappal az illetékes hivatásos katasztrófavédelmi szerv területi szervéhez írásban be kell jelenteni, és további szabályokat is be kell tartani: Az irányított égetés során a tűz nem hagyható őrizetlenül, és veszély esetén, vagy ha az irányított égetést befejezték, azt azonnal el kell oltani. Az irányított égetés csak úgy végezhető, hogy az a környezetére tűz- és robbanásveszélyt nem jelenthet. Az irányított égetés befejezése után a helyszínt gondosan át kell vizsgálni, és a parázslást, izzást – vízzel, földtakarással, kéziszerszámokkal – meg kell szüntetni.
Háztartási hulladékot (műanyagot, gumit, stb.) égetni sem belterületen, sem külterületen nem szabad, még tüzelő- és fűtőberendezésben elégetni is TILOS!
A szabályok megszegője tűzvédelmi bírsággal is sújtható, amely – az okozott károk megtérítésén felül – az előidézett károk mértékétől függően 20 ezer forinttól 3 millió forintig is terjedhet.