Továbbra is veretlenek a Fehérvári Vadkanok a rögbibajnokságban

Fehérvári Vadkanok vasárnap a férfi rögbi bajnokság második fordulójában a tavalyi bajnok Budapest Exiles II. csapatát fogadta. A mérkőzésen hamar vezetést szerző hazai csapat végig megőrizve előnyét, veretlen maradt a bajnokságban.
2017.09.26. 15:23 |
Továbbra is veretlenek a Fehérvári Vadkanok a rögbibajnokságban

Őrsi Dávid csapatkapitány már a 4. percben egy büntetőrúgást értékesített egy budapesti hiba után (3-0). Az első félidőt remek akciók jellemezték, mindkét csapat járt az ellenfél célvonala előtt, azonban egyik akciót sem sikerült célra váltani. Az utolsó utáni percben, mikor a 40. perc lejárta után még játékban maradt a labda, mégis sikerült pontot szerezniük a vendégeknek: egy 80 méteres háromnegyed támadás végén Fesolowitz feküdt a fehérvári célterületre. A jutalomrúgást Tuskán értékesítette, így 3-7-tel mehettek pihenőre a csapatok.

A második félidőre hiába frissített az Exiles csapata, az egész félidőt fehérvári dominancia jellemezte. Őrsi az 50. percben ismét értékesített egy büntetőrúgást (6-7). Erre ugyan még tudtak válaszolni a vendégek Tuskán révén (6-10), azonban nem tartott sokáig az előnyük. Az Exiles több tolongását (nyolc – nyolc férfi tolja egymást és aki megszerzi azt az passzolhatja tovább a csapat társának) is sikerült megszereznie a fehérváriaknak, de ha sikerült is megjátszaniuk a labdákat, az irányítóikat azonnal letámadta a jól szervezett hazai védelem. Ennek meg is lett az eredménye: először Antal ért el célt a 65. percben, amikor egy gyorsindítást követően Szabó és Őrsi húszméteres passzaival pár pillanat alatt eljutott a pálya egyik végéből a másikba a labda (11-10), majd egy szemfüles átemelés után Kerék Ádám egy rendkívül látványos 50 méteres szólócéllal ajándékozta meg a népes hazai közönséget a 68. percben (Őrsi jutalomrúgásával 18-10). Ezt követően a vendégek csak szabálytalanságok révén tudták megállítani a hazai tolongásjátékosok rohamait, így Őrsi újabb büntetőrúgást értékesíthetett a 76. percben (21-10). A fehérvári tolongás újabb labdát szerzett, és abból megindulva Bobrovniczki könnyedén játszotta meg az érkező Szabót, aki megállíthatatlannak bizonyult és a budapestiek célterületére vetődött a 78. percben. A jutalomrúgást ezúttal Kerék értékesítette (28-10). A Vadkanok az utolsó pillanatig agilis támadójátékot mutattak, a célbónusz reményében egy kockázatos figurát is megpróbáltak, amely azonban nem sikerült, így a vendégcsapat bal szélsője a lefújás előtt még szépíteni tudott az eredményen (28-15).

Fehérvári Vadkanok – Budapest Exiles II. 28–15

Fehérvári Vadkanok: Bereczki, Bárdfalvi, Gulyik, Szkok, Kendi, Katona, Nánási, Bobrovniczki, Szabó, Őrsi, Czimmermann, Antal, Csörgei, Szlávik, Kerék – Varju, Kiss, Szentgyörgyi
Pontszerzők: Őrsi 11 (3 büntetőrúgás, 2 pont jutalomrúgás, Kerék 7 (5 pont), 2 pont jutalomrúgás), Antal (5 pont), Szabó (5 pont)

A Fehérvári Vadkanok következő ellenfele a Tárnoki Hiénák lesz, a mérkőzést a Köfém rögbipályán rendezik, október 7-én 14 órakor.

fotó: Hidvégi János Gábor