-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Kiállítás a Bartók Béla téren
A Székesfehérvári Művészek Társasága tárlata is megnyílt a Kortárs Művészeti fesztivál keretében. Az alkotásoknak ezúttal a Bartók Béla tér adott otthont.
2024.05.20. -
Dobozból kitörés
Különleges tárlattal várták a látogatókat a Kortárs Művészeti Fesztivál nyitónapján. Molnár Judit Lilla képzőművész új alkotói sémákat mutatott be tárlatán.
2024.05.20.
További fehérvári rendezvényeket javasoltak a települési értéktárba
A nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvényben megfogalmazottak szerint a települési értéktárba kerülhet az, amit a helyi közösség értékesnek, értéknek tart.
Ez lehet egy épület, egy művészeti alkotás, egy természetvédelmi terület, de akár egy különleges recept, egy máig élő hagyomány – vagy akár egy rendezvény is. Székesfehérvár számos rendezvénnyel büszkélkedhet, a hosszú évek óta létező, nagy hagyományú programok mellett folyamatosan születnek újak is. Van, amelyik sok emberhez szól, és van, amelyik egy-egy korosztályt szólít meg, de mindegyikben közös, hogy a szórakoztatás mellett minőségre, értékek közvetítésére törekszik – a Fehérvári Programszervező Kft. ezért tartotta fontosnak, hogy javasolja a rendezvényeket Székesfehérvár Települési Értéktárába.
A város talán legfontosabb rendezvénye, a Székesfehérvári Királyi Napok már korábban bekerült a városi értéktárba.
Az országos hírű összművészeti fesztivál méltán szerepel a listán olyan értékek mellett mint az Országalma, a Prohászka-templom vagy a Bory-vár. Megyei értéktár része az első alkalommal 1966-ban megrendezett Fejér Megyei Diáknapok: a középiskolásokat megszólító, a korosztálynak bemutatkozási lehetőséget teremtő program a maga nemében egyedülálló az országban.
A most elkészült javaslatokban a következő rendezvényeket terjesztették az értéktár bizottság elé: Szerencsehozó Lencse, Városi Diákbál, Március 15-i ünnepség, Sportmajális, Bolondballagás, Emlékhelyek napja, Kortárs Művészeti Fesztivál, Hetedhét Játékfesztivál, Pünkösdi Virágálom, Múzeumok Éjszakája, Fehérvári Lecsófőző Vigasság, Kulturális Örökség Napjai, Székesfehérvári Összegyetemi Gólyabál, Október 23-i nemzeti ünnep, Fehérvári Advent, Fehérvár Hangja, Fehérvár Táncosa.