Tóth Tamás esperes szentelte fel az Otti Manufaktúra bemutatótermét

Szombaton délután hivatalosan is megnyitották és szentelték fel az Otti Manufactura Kft. bemutatótermét a Sárkeresztúri úton. A belsőépítészekből, művészekből, családtagokból és építőipari szakemberekből alakult hét éves fehérvári cég több száz sikeres munkát tudhat magáénak.
2017.10.07. 20:10 |

A Hoffer Ottó saját ötlete alapján készülő Otti burkolatok csúcsminőségű beton termékek, amiket Fehérváron a Sóstói Ipari Parkban gyártanak és a 2016-ban felépített bemutatóteremben is meg lehet nézni.

Számos egyedi megrendelést teljesítettek már, ezek közül is kiemelkedik a Szent István Emlékjel, melyet a 2015-ös Székesfehérvári Királyi Napok ünnepélyes megnyitóján adtak át a Belvárosban, mely a manufaktúra felajánlása volt a város számára.

A BoltOtti megnyitóján Cser-Palkovics András, Fehérvár polgármestere is köszöntötte a manufaktúrát, majd Tóth Tamás plébános szentelte fel. A megnyitó rendezvényen ott volt Vargha Tamás honvédelmi államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, és Brájer Éva alpolgármester is a cég szakmai partnerei és vevői mellett. 

A manufaktúra különleges cementlapokat, térköveket és térelemeket készít, falra és padlóra egyaránt. Saját tervezésű térköveik, taposóik egyedivé teszik az épületet. A székesfehérvári gyártóüzemükben részben gépi, részben pedig kézi munkaerővel állítják elő a különleges lapokat, köveket és térelemeket. 

Gazdaság

  1. Meghaladhatja a 170 milliárdot a Videoton idei konszolidált árbevétele

    Várhatóan meghaladja a 170 milliárd forintot a Videoton Holding Zrt. 2017-es konszolidált árbevétele - jelentette be a vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója a cég pénteki székesfehérvári évzáró rendezvényén, ahol az is elhangzott: 2018-ban 12 milliárd forint értékű beruházást hajt végre a vállalat.

    2017.12.11.
  2. Egerszegi Zoltán vehette át a Székesfehérvár Gazdaságáért Díjat

    A legnagyobb fehérvári cégek számára szervezett évzáró keretében adták át a Székesfehérvár Gazdaságáért díjat, amelyet az idei évben Egerszegi Zoltánnak, a HTM Szerszámgyártó Zrt. volt vezérigazgatójának ítéltek oda. Polgármesteri elismerő emlékéremben részesült a DENSO Gyártó Magyarország Kft., amely fennállásának 20. évfordulóját ünnepli az idei évben.

    2017.12.04.
  3. Az atomenergia hazai szerepéről adott elő Prof. Dr. Aszódi Attila Székesfehérváron

    A villamosenergia-ellátás általános kérdéseiről és a következő évtizedek meghatározó energiaügyi beruházásáról, a Paksra tervezett új atomerőmű blokkokról tartott előadást az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület meghívására Prof. Dr. Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora kedden, Székesfehérváron, a Városházán.

    2017.11.28.
  4. Már az V. ütemet fejlesztik az Alba Ipari Zónában

    Az Alba Ipari Zóna még 1993-ban alakult 101 millió forintos törzstőkével, melynek az Aranybulla mezőgazdasági Zrt a tulajdonosa. 1997-ben nyerték el az ipari park címet 62 hektárra, 2012-ben 82 hektárra, jelenleg pedig több mint 180 hektáros a terület. A IV. ütem fejlesztéseit a város polgármesterével közösen nézték meg 

    2017.11.28.
  1. Újabb mérföldkő a szakképzés fejlesztésében – korszerű tanműhely a Vörösmartyban

    Nagyszabású eszközfejlesztés után átadták ma a felújított épületgépészeti tanműhelyt a Székesfehérvári Szakképzési Centrum Vörösmarty Mihály Ipari Szakgimnáziumában és Szakközépiskolájában. A beruházás az iskolával szorosan együttműködő és az eszközöket gyártó Pakola Trade Kft-nek köszönhetően valósult meg. Az új eszközöket az iskola valamennyi évfolyamán, sőt a felnőttképzésben is használják majd.

    2017.11.24.
  2. Az országos átlagnál gyorsabban növekednek a Fejér megyei kisvállalkozások

    Rohamtempóban növekednek az idén a Fejér megyei kisvállalkozások az Erste Bank adatai szerint. A hitelfelvételek bővülése meghaladja az országos átlagot, ami nagyobb vállalkozói kedvre és kiemelkedő gazdasági teljesítményre utal. A folyószámlahitelek szerződött összege Fejér megyében 25 százalékkal nőtt – ez is nagyobb az országos átlagnál.

    2017.11.24.
  3. Segítség a devizahiteleseknek – aktuális problémákról volt szó

    A MOST Cselekvők Egyesülete továbbra is várja a bajba került hiteleseket, hogy segítséget nyújtson. Működésük elmúlt néhány évében több mint másfélezer ügyfélnek adtak már tanácsot és sok száz elindított ügyük több mint a fele pozitív véget ért a bíróságon. Keddi sajtótájékoztatójukon elhangzott, hogy jelenleg is hét olyan eljárás zajlik az Európai Bíróságon, amelyek a magyar devizahitelek fontosabb részleteit tisztázhatják.

    2017.11.21.
  4. Székesfehérvárról is exportálnak tej és tejtermékeket Kínába

    Az Földművelésügyi Minisztérium és a kínai hatóság közötti tárgyalásoknak, valamint az előző két évben zajlott sikeres magyarországi helyszíni ellenőrzéseknek köszönhetően ezen túl Székesfehérvárról, Csornáról, Bácsbokodról, Szegedről, Zalaegerszegről, Veszprémből, Répcelakról, Kaposvárról, Szekszárdról, Vácról, Hajdúböszörményről, és Kacsótáról indulhatnak tej és tejtermék szállítása Kínába.

    2017.11.19.

Adventi programok

Eseménynaptár

2017. December
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Fehérvár Hangja

Webkamera


360 Fehérvár

Fehérvár Magazin

Nyitott tornatermek