-
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09. -
Közlekedik a család
Idén is megrendezi az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a "Közlekedik a család" elnevezésű vetélkedőt. A többfordulós megmérettetésre olyan családok jelentkezését várják, ahol a szülők hat és tizenhét éves kor közötti gyermeket nevelnek és legalább egy "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkeznek. A fődíj egy új személyautó.
2024.05.02.
Több százezer forintot lopott egy pékségből - keresik a fehérvári rendőrök
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság lopás vétség gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettessel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint a felvételeken látható elkövető még 2023. április 26-án, 22 óra körül egy székesfehérvári pékség hátsó helyiségéből eltulajdonított több százezer forintot.
2023.09.03. 15:09 |
Az ismeretlen személyazonosságú férfi 20-30 év körüli, megközelítőleg 175 cm magas, átlagos testalkatú. Az elkövetéskor sötét színű baseball sapkát, fekete felsőt, drapp színű hosszú nadrágot és fekete sportcipőt viselt.
A Székesfehérvári Rendőrkapitányság munkatársai kérik, hogy aki a felvételeken látható férfit felismeri, személyazonosságával, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Székesfehérvári Rendőrkapitányságon, vagy hívja a 06-22/541-600-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.