Több száz fiatal vett részt a Bregyóban a Diáktanács sportnapján

Az idén hatéves fennállását ünneplő Székesfehérvári Diáktanács több alkalommal szervezett már sportnapot azzal a céllal, hogy minél inkább összekovácsolja a város ifjúságát és népszerűsítse az egészséges, sportos életmódot. Csütörtökön a Bregyó Szabadidő Központban a fiatalok ismét több sportágban tehették próbára ügyességüket.
2017.05.18. 15:13 |
Több száz fiatal vett részt a Bregyóban a Diáktanács sportnapján
A csapatversenyek keretében kispályás foci, streetball, kötélhúzás, 4x100 méteres váltófutás és Teqball páros, míg az egyéni megmérettetések között rekeszmászás, zsákban-futás, crossfit, 100 m-es síkfutás és a teqball várta a diákokat a sportnapon. A  megnyitón a Székesfehérvári Diáktanács elnöke elmondta, hogy a délelőtti kispályás foci és streetball selejtezők után tovább folytatódnak a versenyek.  Nagy Boglárka a diákokhoz szólva kiemelte, külön öröm a szervezőknek az, hogy több mint ötszázan vesznek részt a Diáktanács Sportnapján. Köszönetet mondott azoknak a pedagógusoknak is, akik elkísérték a diákokat a sportnapra.    

Mészáros Attila alpolgármester megköszönte a Diáktanács tagjainak, hogy hetek óta készülnek annak érdekében, hogy a legjobb szervezéssel tudjanak szolgálni. Elmondta, hogy nagyon sok résztvevő érkezett, csak a középiskolás focira 30 csapat jelentkezett. A sikeres szerevésért Nagy Boglárkának, Végvári Anitának és Ferenczy Eleonórának is köszönetet mondott.