Több mint másfél millió forintot fordíthatnak jótékonysági célokra a Székely Bál szervezői

Sikeres és eredményes volt az az április 7-i III. Székesfehérvári Székely Bál.” - számoltak be a jótékonysági esemény szervezői vasárnap, Székesfehérváron, a bált segítő önkéntesek jelenlétében. A Székely Bál jótékonysági célokra fordítható nyeresége 1.573.928 forint lett, amelyet egyenlő arányban osztanak el a beregszászi Kárpátaljai Református Egyházkerület Idősek Otthona, a Bözödújfalusi Összetartozás Temploma felépítésének támogatása, és a fehérvári iskolák könyvtárai között.
2018.05.13. 12:20 |
Több mint másfél millió forintot fordíthatnak jótékonysági célokra a Székely Bál szervezői

A bál megszervezésének alappillérei a Nemzeti Kulturális Alap 1 millió, illetőleg Székesfehérvár Önkormányzatának félmillió forintos támogatásai voltak, amelyek nélkül nem lehetett volna nyereséggel zárni és el sem tudtuk volna kezdeni a szervezést.” - hangsúlyozta Juhász László, aki külön kiemelte Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője és Dr. Cser-Palkovics András, polgármester segítségét, egyben megköszönte nekik a rendezvény fővédnökségét, illetve védnökségét. Szintén köszönetet mondott Deák Lajosné, a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok tanácsnoka részére, aki képviselőként és magánemberként is az ügy mellé állt.

A bál főszervezője elmondta még, hogy a mintegy negyven - valamennyi elszakított országrészünket képviselő - határon túli fellépő mindegyike ingyen vállalta a fellépést, ám utazásukat, szállásköltségeiket és étkezésüket fizetni kellett. „Ebben nagyon fontos segítséget nyújtottak azok a támogatók, akik termékekkel vagy szolgáltatásokkal segítették a költségek csökkentését. A rendezvény művészeti vezetője Ruff Tamás, karmester, műsorvezetője Berecz István Aranysarkantyús táncos volt, a műsorban színvonalas zenei és táncos produkciókat láthatott-hallhatott a közönség, köztük Beregszászi Olga előadóművészt.” - tette hozzá.

A nyereséget a három kedvezményezett javára egyenlő mértékben osztottuk fel, ehhez jöttek még a célzott felajánlások, ennek értelmében a Bözödújfalusi Összetartozás Templom mintegy 605 ezer, a Kárpátaljai Református Egyházkerület Idősek Otthona mintegy 497 ezer, míg a székesfehérvári iskolai könyvtárak 478 ezer forintot kapnak. A támogatást Kárpátaljára személyesen, míg Erdélybe átutalással juttatjuk el. A 2019-es bál április utolsó szombatján lesz.” - zárta gondolatait Juhász László, a III. Székesfehérvári Székely Bál főszervezője.

Deák Lajosné fontosnak és örömtelinek nevezte, hogy egy civil szervezet és Székesfehérvár Önkormányzata közösen dolgozik a Kárpát-medence magyarságáért. „Ezt évek óta így tesszük és így is folytatjuk a jövőben, a külhoni magyarság és a fehérvári iskolák vonatkozásában is.” - tette hozzá a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok tanácsnoka.