Több mint háromezer négyzetméternyi járda újult meg a József Attila utcában

Elkészült a József Attila utcában, a belső szervizút Skála parkoló - Budai út közötti szakaszán a járdák felújítása. A mintegy 65 millió forintos önkormányzati beruházás keretében 3202 négyzetméter felület újult meg. 
2019.08.08. 16:05 |
Több mint háromezer négyzetméternyi járda újult meg a József Attila utcában
A tavaly felújított belső szervizút melletti és a terekre bevezető aszfaltos járdák újultak meg mintegy 3300 négyzetméternyi felületen – mondta Lángi Judit a Városgondnokság útüzemeltetési egységvezetője. A munka tartalmazta a Kégl György utcában egy hatvan négyzetméteres térköves járdaszakasz építését is. A Skála parkolótól a Budai út – József Attila utca kereszteződéséig gyakorlatilag az összes járda megújult a parkolók mellett. A beruházás a Városgondnokság Út 2017-19-es programja keretében készült el, önökormányzati forrásból közel hatvanöt millió forintból. A kivitelező június elején kezdte a munkát és szerződés szerint ugyan augusztus végéig kellett volna befejeznie a munkát, de ennél majd egy hónappal korábban végeztek.

Városfejlesztés

  1. Tanösvény a Rácbányában

    Tematikus tanösvényt alakítottak ki a Rácbányában, ami a Velencei-hegység legnyugatibb látható része. A terület geológiai érdekességei mellett a Rácbánya növény- és állatvilágát is bemutatják úgy, hogy a tanösvény alkalmas környezetismeret, természetismeret és földrajz órák megtartására is. A Rácbánya 2012 óta természeti emlék besorolású területe Székesfehérvárnak.

    2024.05.30.
  2. Elkészült a körforgalom

    Elkészült a végleges körforgalom a Pozsonyi út – Zsolnai út – Pöstyéni utca kereszteződésben. Mostantól a minden irányban kialakított, akadálymentes gyalogos-átkelőhelyeknek köszönhetően biztonságosan lehet átkelni az utcák között – hangzott el a csütörtöki műszaki átadáson, amelyen jelen volt Östör Annamária önkormányzati képviselő is.

    2024.05.30.
  3. Zöld bajnok Fehérvár!

    A lakossági LED-csereprogram legjobbjai között szerepelt Székesfehérvár. A CYEB Kft. által két évvel ezelőtt indított, a lakossági energiamegtakarítást segítő ingyenes programhoz Székesfehérvár Önkormányzata is sikeresen csatlakozott.

    2024.05.29.
  4. Városfejlesztés a levegőből

    Januárban látott napvilágot A jövő települései Magyarországon című tanulmány az Egyensúly Intézet jóvoltából, mely a vármegyeszékhelyek fejlettségét vizsgálva Székesfehérvárt az első helyre sorolta. Cikkünkben egyetlen városrész fejlődését mutatjuk meg a 2011 februárjában és 2024 áprilisban készült légi fotókkal: a Budai út és az M7-es közötti területet, az Alba Ipari Zónát, ahol pár év alatt egy új gazdasági erőcentrum jött létre cégek százaival, munkahelyek ezreivel.

    2024.05.24.