-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Több mint ezren kitöltötték a fenntartható városfejlesztési stratégiához kapcsolódó lakossági kérdőívet
A beérkezett válaszok összegzése már elérhető a városi honlapon!
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata ezév tavaszán megkezdte Fenntartható Városfejlesztési Stratégiájának elkészítését a 2022-2027 közötti időszakra. A terv kidolgozása szempontjából fontos a lakosság véleményének, elvárásainak és fejlesztési igényeinek felmérése.
Annak érdekében, hogy a készülő terv a lehető legszélesebb partneri bevonással és minél jobban az itt élők igényeire támaszkodhasson, lakossági kérdőíves felmérést is végeztek a szakemberek áprilisban.
A kérdőív kitöltése önkéntes volt és névtelenül történt. A városi honlapon már elérhető a beérkezett 1.087 (!) válasz összesített eredménye. Az Önkormányzat ezúton is köszöni mindazoknak, akik válaszaikkal és véleményük megosztásával segítették a szakmai munkát!