Több mint 50 fát ültetnek el az új Vízivárosi parkolóban

Pénteken több mint 50 fa ültetésének nagy részével végeztek már a Városgondnokság parkfenntartó munkatársai a volt Fűtőerőmű mellett épült új parkolóban. Hársfát, csörgőfát és kőriseket telepítettek. Tavasszal pedig nem füvet, hanem vadvirág keveréket ültetnek, így tavasz végén már ebben gyönyörködhetnek a környéken lakók. A fejlesztés 1500 m² zöldfelületet jelent a városrészben.
2018.11.16. 16:10 |
Több mint 50 fát ültetnek el az új Vízivárosi parkolóban

A Vízivárosban szeptemberre készült el a kétszáz férőhelyes új parkoló a Városgondnokság Út 2017-19. programjának keretében. Aszfalt burkolatú utakat és térköves járdát is építettek, a csapadékvíz elvezetésére pedig 30 víznyelőt, a közbiztonság érdekében pedig a közvilágítást is megújították a beruházással.

A Városgondnokság parkfenntartó szakemberei városszerte faültetéseken dolgoznak, amég az időjárás engedi. Az idei ültetések harmadával végeztek eddig a városban.

A volt Fűtőerőmű mellett most több mint 50 fát ültetnek el a Városgondnokság munkatársai: hársfákat, tulipánfákat, csörgőfákat és kőriseket. A fatelepítés után vadvirágos magkeveréket vetnek el gyep helyett – a tavaszi időszakban és a nyár első részében ezek a virágok fogják díszíteni a parkolók közötti területeket.
Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő az örömét fejezte ki az újabb fejlesztés kapcsán: „Azzal, hogy a Fűtőerőmű területén kinyitottuk ezt a városrészt, nemcsak nagyon sok parkolót létesítettünk, hanem egyúttal a zöld területeket is növeltük, illetve megvédtük a természetet a fatelepítéssel.”

Bozai István városgondnok elmondta, hogy múlt péntek óta dolgoznak a faültetéseken, összesen közel hétszáz fát telepítenek a városban, és a kedvező időjárásnak köszönhetően jól haladnak a munkával. A Városgondnokság egyik legnagyobb fejlesztése a vízivárosi parkolóépítés a faültetéssel és az újfajta növénykeverék kipróbálásával – ami mind látványában, mind a fenntarthatóság tekintetében jó választás, és jobban igazodik a klímához. 

Városfejlesztés

  1. Finisben a kórházfejlesztés

    Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése: az elektromos, a gépész szerelvényezések és beépített bútorok elhelyezése zajlik, illetve az összekötő folyosó felújítása is a második üteméhez érkezett.

    2024.05.08.
  2. Új parkolók a Vasútállomásnál

    Hivatalosan is használható a vasútállomás déli részén készült új parkoló - írta közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András. 152 P+R parkoló, mozgássérült parkolók, kerékpártámaszok, buszmegállók készültek a beruházásban és a 12Y jelű busszal pedig már elérhető a terület. 

    2024.05.02.
  3. Új út épül a Gáz utcai garázssornál

    A Gáz utcai garázssornál március közepén kezdte az útépítési munkákat a kivitelező. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érinti. Az építkezés látványos szakaszhoz érkezett, mert az új út pályaszerkezet építése után hamarosan már aszfaltoznak is a területen.

    2024.05.02.
  4. Nyilvános WC lesz az Aranybullánál

    Az épülő illemhelyen kialakítanak egy női és egy férfi rész mellett egy akadálymentes mosdót is, valamint takarítószertárat. A parkolónál lévő kerékpártámaszok mellett pedig kerékpáros szervizpontot is lesz. A parkosított terület védelme érdekében további növénytelepítés történik a területen és a térfigyelő kamerák számát is bővítik.

    2024.05.02.