Több mint 170 diák nevezett a VI. Csíki Versünnepre

Hatodik alkalommal rendezték meg Csíkpálfalván, a Csíki Versünnepet. Idén hat korosztályban, huszonnyolc székelyföldi település, százhetvenkét általános és középiskolás fiatalja mérettetett meg, a rangos szakmai zsűri előtt.
2018.04.28. 10:00 |
Több mint 170 diák nevezett a VI. Csíki Versünnepre

Varga Sándor, a két esztendeje elhunyt kiváló újságíró, a Fehérvári Versünnep atyja, hat éve hirdette meg a székesfehérvári találkozó mintájára, a székelyföldi fiatalok részvételével megrendezett versmondó versenyt.

Az eltelt időszakban, egyre több oktatási intézményben gondolták úgy, hogy fiataljaik számára kivételes alkalom arra, hogy beteljesítsék küldetésüket, s a magyar nyelv ápolásának jegyében, verssel segítsék Székelyföldön nemzeti identitásuk megőrzését. Ebben az esztendőben a család és a szerelem került a verseny középpontjába. A fiatalok, a korukra jellemző verseket választottak, felkészítő tanáraik segítségével.

Az általános iskola ötödik-hatodik osztályában, továbbra is Petőfi Sándor, Weöres Sándor, illetve az erdélyi költők versei szerepelnek a repertoáron, míg a hetedikes -nyolcadikos diákok előszeretettel választják az erdélyi nagy generáció költeményei mellett, Arany János, József Attila, Szabó Lőrinc és a mai magyar kortárs költőik műveit.

A líceumba( középiskolába) járó fiatalok is bátran szemezgettek a mai magyar irodalom alkotásaiból, ugyanakkor az ebben a korosztályban is népszerű Szabó Lőrinc, és József Attila versek mellett, rendkívül fontosak a diákok számára Radnóti Miklós, Kányádi Sándor, Reményik Sándor és Wass Albert művei is. A zsűriben ez évben is, kiváló, a magyar irodalomban, a költészetben járatos emberek foglaltak helyet. Idén is szerepet vállalt Sudár Annamária előadóművész, Henczinger Mika a Misztrál együttes tagja, Vakler Lajos a Fehérvár Médiacentrum szerkesztője, Fülöp Zoltán a csíkszeredai Csíki Játékszín, Jászai Mari-díjas színművésze, míg a grémium elnöke Bakonyi István József Attila-díjas irodalomtörténész volt.

„A színvonal fokozatosan emelkedik, és ami örömteli, egyenletes. Megnyugtató, hogy a fiatalok, a kortárs irodalom képviselőit is megszólították, gondolok itt elsősorban, Závada Péterre és Szabó T. Annára. Az pedig természetes, hogy az erdélyi idoloktól is hallhattak verseket. Nagyon-nagy dolognak tartom, hogy 2018-ban ennyi erdélyi fiatal tesz hitet anyanyelve mellett.”- emelte ki a zsűri elnöke.

A vendéglátó település polgármestere, Ferencz Csaba számára, Varga Sándor alapító gondolata visszacseng a mába. „ Ő mondta, hogy ahhoz arathassunk, szántanunk és vetnünk kell. A mag beérett, jó földbe hullott. A számok is mutatják, hogy egyre többen jelentkeznek, és ez nemcsak mennyiséget, hanem minőséget is jelent.”

A Fortus Hungarorum Kulturális Egyesület, az első pillanattól kezdve gondozza Varga Sándor hagyatékát és segíti a versünnep résztvevőit annak megértésében, hogy a magyar nyelv megőrzésének záloga, az ő korosztályuk elkötelezettsége. Varga Anna, az alapító Varga Sándor lánya, az egyesület jelenlegi elnöke, hisz a folyamatosságban: „Reméljük, hogy ez a jövő, a folyamatos versmondás, amely igazából nem is verseny, sokkal inkább a magyar nyelv ünnepe, minden korosztály számára.”

Bár a zsűri megállapította a sorrendet, de igazából ezen a napon Csíkpálfalván, mindenki győztesnek vallhatta magát, az én, te, ők, helyett a mi személyes névmás volt a közös megszólítás alapja.

Győztesek: 5. osztályosok, Kádár Brigitta (K. László Szilvia: A kis lajhár Alajos) 6. osztályosok, László Boglárka (Arany János: Kertben) 7. osztályosok, Sárosi Lóránd (Szilágyi Domokos: Édesanyám) 8. osztályosok, Asztalos Nándor (Dsida Jenő: Édesanyám keze) Líceumosok(9-12 osztályosok), Szász Bernadett (Hervay Gizella: Minden elmondhatatlan)

Székesfehérvár és a Fehérvár Médiacentrum különdíjait azok a versmondók vehették át, akik olyan művekkel jelentkeztek, amelyek a verseny szellemiségét leginkább tükrözik.