-
Finisben a kórházfejlesztés
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése: az elektromos, a gépész szerelvényezések és beépített bútorok elhelyezése zajlik, illetve az összekötő folyosó felújítása is a második üteméhez érkezett.
2024.05.08. -
Új parkolók a Vasútállomásnál
Hivatalosan is használható a vasútállomás déli részén készült új parkoló - írta közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András. 152 P+R parkoló, mozgássérült parkolók, kerékpártámaszok, buszmegállók készültek a beruházásban és a 12Y jelű busszal pedig már elérhető a terület.
2024.05.02. -
Új út épül a Gáz utcai garázssornál
A Gáz utcai garázssornál március közepén kezdte az útépítési munkákat a kivitelező. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érinti. Az építkezés látványos szakaszhoz érkezett, mert az új út pályaszerkezet építése után hamarosan már aszfaltoznak is a területen.
2024.05.02. -
Nyilvános WC lesz az Aranybullánál
Az épülő illemhelyen kialakítanak egy női és egy férfi rész mellett egy akadálymentes mosdót is, valamint takarítószertárat. A parkolónál lévő kerékpártámaszok mellett pedig kerékpáros szervizpontot is lesz. A parkosított terület védelme érdekében további növénytelepítés történik a területen és a térfigyelő kamerák számát is bővítik.
2024.05.02.
Több mint 16 kilométer út újul meg Székesfehérváron
A következő három évben 1000 új parkoló épül és több mint 16 kilométer út újul meg Székesfehérváron. A Saára Gyula-programra saját városi forrásból 2,6 milliárd forint szerepel a 2017-es költségvetés-tervezetben. A Saára Gyula-programot 2011-ben indította el Székesfehérvár Önkormányzata. Azóta minden évben fontos út-, járda- és térfelújítások valósultak meg városi forrásból.
2017.02.09. 10:17 |

A 2017-es költségvetés-tervezet több mint 2,6 milliárd forintot biztosít a program folytatására, amelyből a következő három évben több mint 16 kilométer út újulhat meg Székesfehérváron. Ha a Közgyűlés pénteken megszavazza a város idei költségvetését, akkor az útberuházások mellett több városrészben járda- és térfelújításokra is sor kerülhet.
Az Önkormányzat idén egy parkolóépítési programmal bővíti ki a Saára Gyula-programot azzal a céllal, hogy 1000 új parkoló épüljön Székesfehérváron a következő három évben.
Az Önkormányzat idén egy parkolóépítési programmal bővíti ki a Saára Gyula-programot azzal a céllal, hogy 1000 új parkoló épüljön Székesfehérváron a következő három évben.