Több lepattanó, kevesebb eladott labda kell a sikerhez

A küzdelem fokozódik, a nyomás egyre nagyobb a kosárdöntő résztvevőin, lassan minden labdának jelentősége lesz. Következik a harmadik meccs, a Bericap Alba Fehérvár vezetőedzője, Braniszlav Dzunics azt mondja, mivel az első kettőn nem nyerte meg a csapat a lepattanó-csatát, ebben a játékelemben mindenképpen előre kell lépni. Az esélyekkel pedig, amiket megteremtünk magunknak, élni kell.
2013.05.27. 13:18 |
A küzdelem fokozódik, a nyomás egyre nagyobb a kosárdöntő résztvevőin, lassan minden labdának jelentősége lesz. Következik a harmadik meccs, a Bericap Alba Fehérvár vezetőedzője, Braniszlav Dzunics azt mondja, mivel az első kettőn nem nyerte meg a csapat a lepattanó-csatát, ebben a játékelemben mindenképpen előre kell lépni. Az esélyekkel pedig, amiket megteremtünk magunknak, élni kell.

 Óriási harc, kis különbségek - a döntő első két találkozója megfelelt a várakozásoknak. Fehérváron hátrányból fordítva tette biztossá győzelmét az Alba, Szolnokon ebből csak a hátrány valósult meg, igaz, majdnem sikerült eltüntetni. Vannak olyan tanulságai a két találkozónak, amelyeket mindenképpen meg kell szívlelni, nem mintha hatalmas újdonságot jelentenének - mondja Braniszlav Dzunics,a  Bericap Alba Fehérvár vezetőedzője.
 "Lepattanózás és eladott labdák. Ez a két legfontosabb terület, amelyen javulnunk kell és tudunk is javulni. A lepattanókat az első meccsen jobban szedte a Szolnok, a másodikon egyenlő volt, vagyis még nem nyertünk ebben, pedig a játékunkban fontos lenne. A centereknek a helyezkedésre, ütközésekre, kizárásra kell figyelniük, a fizikumukat kihasználni, hiszen ebben még jobbak is vagyunk. A külső embereknek pedig közelebb kell menniük a lepattanó labdákért, ezeket a dolgokat egész szezonban gyakoroltuk és jól is csináltuk."
 
 A harmadik mérkőzés egy ilyen sorozatban mindig kiemelten fontos - a babona szerint, de talán nemcsak azért. Persze más lenne a helyzet, ha nyert volna az Alba Szolnokon, de ötpontos vereséget szenvedett.

"Volt esélyünk, és élni kellene az ilyenekkel. Az egész meccsen jobbára mi futottunk az eredmény után, de megdolgoztunk érte, hogy a végén legyen lehetőségünk fordítani. Sajnos nem sikerült. Biztos, hogy fizikálisan már mindkét csapatnál vannak problémák, itt fáj, ott fáj, ez befolyásolhatja a párharc eredményét, de nem akarunk foglalkozni vele. Nagy a nyomás, most éppen rajtunk, hiszen nem szabad veszíteni hazai pályán. A harmadik meccset szokás kulcsfontosságúnak nevezni, szerintem minden győzelem az. De talán valóban többet jelent majd, ki kerül előnybe kedden" - mondja az Alba mestere.
 
A döntő harmadik mérkőzése kedden 19 órakor kezdődik a Vodafone Sportcentrumban, a jegyek elővételben már kaphatók rá.