Tízzel vezetett az utolsó negyedben, mégis kikapott az Alba Zalaegerszegen

Jesus Ramirez edzősége alatt első bajnokiját játszotta az Alba Fehérvár. Nehezen indult a zalaegerszegi mérkőzés, de szünetben már előnyben voltak a fehérvári kosarasok. Szoros volt a meccs, ám a negyedik negyedben sikerült tízzel ellépni, úgy tűnt, meg lehet a győzelem. A végét azonban nagyon elrontották a vendégek, így a Zete fordított és nyert.
2018.12.23. 20:16 |
Tízzel vezetett az utolsó negyedben, mégis kikapott az Alba Zalaegerszegen

Az előző fordulóban Pécsen meglepő győzelmet arató ZTE közönsége lelkes támogatásával jól kezdett. Ahogy várható volt, a légiósok és Szabó Zsolt vitték a prímet a hazaiaknál, de amikor kellett, egy-egy fiatal játékos is hozzátett, Papp triplát dobott, Durázi is betalált. Az Albában ugyanaz volt a kezdő, mint a szerdai kupameccsen, ám hamar forgatni kezdte a csapatot Jesus Ramirez. Lórántra korán ráfújtak két személyit, így kényszerből is változtatni kellett. Freeman pontjaival tartotta a lépést az Alba.

A második negyedben pedig fordítani is sikerült, miután az első Alba-bajnokiját játszó Martin Zeno elkapta a fonalat. A hazaiak nem engedték ellépni a fehérváriakat, de amikor visszatért Lóránt, beindult az Alba. A félidő vége előtt egy 13-0-ás rohammal sikerült fordulatot vinni a meccsbe, a lepattanókra és a védekezésre is remekül odafigyeltek ekkor a mieink. 

Szünet után egy ideig maradt az öt-hat pontos vezetés, bár Thompson mindent megtett hazai oldalon, hogy csökkenjen a fehérvári előny. Jól osztoztak a terheken a vendégek, Freeman és Heath is hatékony volt, a palánk alatt élvezetes meccs ment a két oldal centerei között. Zeno kosarával kétpontos előnnyel várhatta a negyedik felvonást az Alba.

Az újonnan igazolt amerikai ettől nagyon beindult, szinte egymaga összehozott egy újabb 10-0-ás Alba-rohanást, amivel a záró játékrész harmadik percében éppen tízzel vezettek a vendégek. Megvolt tehát az alap, hogy behúzzák a meccset, csakhogy itt megtorpantak. A Zete nagy hajrát nyitott, és Papp triplájával másfél perccel a vége előtt fordított a támadásban lefagyó Alba ellen. Most ők rohantak 14-2-t és innen már nem engedték ki a kezükből a meccset. A végén bedobták a büntetőket is, és nyertek.

Zalakerámia-ZTE - Alba Fehérvár 89- 83 (20-17, 17-27, 22-17, 30-22)

Alba: Tóth P 5/3, Freeman 17/3, Keller I. 2, Lóránt 17/3, Heath 11/3. Csere: Bullock 5/3, Zeno 14/6, Cartwright 5, Filipovics 7, Peringer.