-
A negyedik kalapban a Volán
A negyedik kalapból várja a Hydro Fehérvár AV19 a jégkorong Bajnokok Ligája május 22-i sorsolását. A szervezők közleménye szerint a 24 résztvevő együttest négy hatos kalapba osztották korábbi eredményeik alapján.
2024.05.08. -
Kitüntetés a sportos szervezésért
A Magyar Sport Napja alkalmából rendezett ünnepségen Magony Tamás, a Polgármesteri Hivatal Szervezési Irodájának munkatársa, a székesfehérvári Nyitott Tornatermek program motorja kapta az Esterházy Miksa-díjat. Magony Tamás a szabadidősportban végzett több évtizedes, elkötelezett munkájával érdemelte ki az elismerést.
2024.05.08. -
Rögbisek a Városházán
Jelentős győzelmet tudhat magáénak a Fehérvári Rugby Club, a cél pedig az NB1-ben való szereplés. A csapatot Cser-Palkovics András látta vendégül a Városházán.
2024.05.08. -
Faültetés Sukorón
15 darab facsemete elültetésére került sor Sukorón. Az első növényeket a Sukorói Óvoda és Minibölcsődénél ültették el, majd a sportpályánál és a játszótéren folytatódott a fák ültetése.
2024.05.08.
Tizenöttel is vezetett, de végül vereséget szenvedett Tallinban az Alba
Alandise Harris triplájával nyitott az Alba, és bár ezt a hármast a továbbiakban már csak egy követte a fehérváriak részéről az első félidőben, mégsem mondható, hogy rosszul jött volna ki a nyitó két negyedből a magyar bajnok. A Tallin a 4. percben tudta először átvenni a vezetést (szintén egy triplával), de Van der Mars pontjai és lepattanói ellenére öt pontnál jobban nem tudtak elhúzni a hazaiak. Sűrűn forgatta csapatát a fehérvári vezetőedző, tizenegy kosaras is pályára került, ami a nemzetközi iramban és a hosszú szezonra való tekintettel nem volt meglepő.
Az Alba többször is bemutatta gyors lerohanásait, Kasey Hill pedig asszisztokkal is kiszolgálta csapatát, így a második negyed elején sikerült fordítani. Harris újabb kosaraival, majd a centerek, Lóránt és Macon palánk alatti szorgoskodásával héttel húzott el a Fehérvár, miközben a Kalev Tallin nyolc perc alatt csak hét pontot szerzett. De a félidő végén egy riplát, majd dudaszóra egy duplát is, főleg utóbbiért volt kér, hiszen egy elnézett lepattanót tett vissza Sokk.
Sokkot ettől nem kapott senki fehérvári részről, olyannyira, hogy a harmadik negyedből tizenöt másodperc telt el, amikor Keller már betalált, majd jött Harris újabb triplája és visszaállt a hétpontos előny. Az észtek a centereket erőltették, de „kegyetlen” volt az Alba a palánk alatt, majd indult, és Lóránt hármasával már tizenkettővel vezetett, időkérésre késztetve a Tallint. A harmadik negyed felénél, egy 13-0-ás fehérvári rohanás után dobta első kosarát a hazai csapat a második félidőben. Viszont ekkor meg ők repesztettek egy 8-0-át, a rendkívül tapasztalt Mazeika első kosaraival, úgyhogy Dzunics Braniszlavnak is időt kellett kérnie. Hiába tette, a Tallin tripláira nem volt orvosság, közben támadásban lebénult az Alba. Öt perc alatt simán leadta tizenöt pontos (!) előnyét a Fehérvár, és mivel dudaszóra megint kosarat kapott, már hátrányban volt a negyedik negyed elején…
Amikor 62-57 állt a táblán, azt jelentette, hogy alig több mint öt perc alatt húsz pontot vert ellenfelére a Tallin, és nem álltak le az észtek. Az Alba támadásaiból a türelem és a pontosság is hiányzott. Hill nem tudta jól befejezni a betöréseit, kintről is mellé mentek a kísérletek. Ellépni nem tudtak a hazaiak, de még Hill és Lóránt egy-egy beeső triplája sem volt elég az egyenlítéshez. Sőt, a vége előtt nyolc tizedmásodperccel oldalról dobták be a labdát az észtek, és Kangurnak ennyi is elég volt egy hármashoz… Bosszantó vereséget szenvedett az Alba, és nem lesz egyszerű ledolgozni a hétpontos hátrányt a keddi visszavágón.
Kalev Tallin - Alba Fehérvár 78-71 (24-21, 16-21, 18-15, 20-14)
Alba: Hill 11/3, Markovics 1, Harris 14/6, Lóránt P. 16/6, Keller Á. 8. Csere: Macon 9/3, Fenner 6, Kovács Á. 5/3, Keller I. 1, Filipovics, Brbaklics.