Tisztelik elődeiket, büszkék a jelenre, bíznak a jövőben – 150 éves a Székesfehérvári Tűzoltóság

Fennállásának 150. évfordulóját felvonulással, szabadtéri kiállítással, megemlékezéssel és a Városházán tartott díszközgyűléssel ünnepelte pénteken a Székesfehérvári Tűzoltóság. A Díszteremben tartott ünnepségen adták át a „Havranek József” Tűzvédelmi Alapítvány elismerései mellett az „Év tűzoltója” díjat is, amelyet Laskó Gábor tűzoltó százados vehetett át. 
2023.09.15. 17:37 |
Tisztelik elődeiket, büszkék a jelenre, bíznak a jövőben – 150 éves a Székesfehérvári Tűzoltóság

A fehérvári állományban „Legrégebben szolgálatot teljesítő tűzoltó”-nak járó elismerésben Molnár János tűzoltó őrnagy és Nagy István tűzoltó főtörzsőrmester részesült.

 A Székesfehérvári Tűzoltóság megalakulásának 150. évfordulója alkalmából a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség, valamint a Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság Székesfehérvár és a „Havranek József” Tűzvédelmi Alapítvány támogatásával tartottak ünnepséget pénteken. A felvonulással egybekötött koszorúzás és megemlékezés a Szent Flórián körúti tűzoltólaktanya főbejáratánál elhelyezett Vida Pál-emléktáblánál, valamint a laktanya aulájában, a II. világháborúban hősi halált halt tűzoltók és mentők emléktáblájánál kezdődött kora délelőtt, majd a szerkocsik megkülönböztető jelzéssel vonultak végig a városon.

A Berényi úton több helyszínen is óvodás és iskolás csoportok várták a lánglovagokat, akik a Zichy ligetben lévő Havranek József-emléktáblához érkezve tisztelegtek az 1873-ban alakult Önkéntes Tűzoltóegylet vezetőjének emléke előtt.

A felvonuló autókat és a megemlékezőket a Kempelen téren, az egykori tűzoltólaktanya épülete előtt álló Szent Flórián-szobornál a Katasztrófavédelem Központi Zenekara friss indulókkal várta, majd a szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés virágait, és Tóth Tamás kanonok, esperes-plébános, valamint Berze János református lelkész kértek áldást a tűzoltókra.

A koszorúzást követően az emlékezők a zenekar felvezetésével vonultak át a Városház térre, ahol megnézték tűzoltóság történetét bemutató szabadtéri tárlatot. A program ezt követően a Városházán díszközgyűléssel folytatódott.

Fülep Zoltán tűzoltó ezredes, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos tűzoltósági főfelügyelője köszöntötte a megjelenteket. „150 év nagyon hosszú idő, amely sok feladatot adott elődeinknek, akiket tisztelet illet. Hálásak vagyunk, hiszen megteremtették az alapokat, és munkájukkal elérték azt a társadalmi elismerést, hogy ez a tűzoltóság 150 éve fontos része a városnak és a térségnek. A jelen tűzoltóit is köszönet illeti: munkájukkal garantálják biztonságunkat, ápolják az elődök hagyományait, viszik tovább azt a feladatot, amiért továbbra is a társadalom által megbecsült hivatás a miénk.” A jövőt illetően szólt arról, hogy „a jelen tűzoltóinak úgy kell dolgozniuk, hogy legyenek követőik, példát mutassanak a munkájukkal annak érdekében, hogy a jövő tűzoltói hasonló büszkeséggel álljanak a következő évfordulókon, és mondhassák: tisztelik elődeiket, büszkék a jelenre és bíznak a jövőben.” A köszönöntőt követően dr. Csurgai Horváth József, a Városi Levéltár és Kutatóintézet igazgatója mutatta be a Székesfehérvári Tűzoltóság megalakulásának-fejlődésének útját.


Minden volt és jelenlegi bajtársunk büszke lehet rá, hogy a székesfehérvári tűzoltóság tagja, részese lehet történelmének – emelte ki beszédében Rideg Norbert tűzoltó őrnagy.

A Székesfehérvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság megbízott parancsnoka elmondta, jelenleg 42 település mentő-tűzvédelmét látják el szoros együttműködésben 18 önkéntes tűzoltóegyesülettel, két önkormányzati tűzoltóparancsnoksággal és egy székesfehérvári székhelyű létesítmény tűzoltóságával. „Tűzoltóink magas szintű felkészültségének köszönhetően országos elismerésre tettek szert: mindenki tudja, a fehérvári tűzoltókra számíthat! A megyei és országos szakmai versenyek során is számolni kell velünk. A tűzoltóélet részét képezi a tűzoltósport is, és büszkék vagyunk, hogy a vármegyei versenyeken 35 éve a fehérváriak a legjobbak. A fehérvári tűzoltók sokszor sokféleképpen bizonyították rátermettségüket. Szakmai felkészültségük mellett ápolják hagyományaikat, és dolgoznak azon, hogy új hagyományokat teremtsenek.”

Sallai László tűzoltó alezredes, a Székesfehérvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője arra kérdésre, hogy mi is a 150 éves tűzoltóság üzenete a ma emberének, így válaszolt: az összefogás, amellyel minden helyzetet át lehet hidalni. A bátorság, amely kellő szakmai tudással párosulva minden pusztító ellen és felett győzelmet arat. Erő és akarat, amely nélkül a megálmodott és kitűzött célok soha nem fognak megvalósulni, és a hűség. Sallai László kiemelten fontosnak nevezte a társszervekkel és az önkormányzatokkal, támogatókkal való együttműködést, és azt a prevenciós-edukációs munkát, amelyet a tűzbiztonság témakörében végeznek iskolákban, óvodákban a nyílt napokon. Köszöntője végén a jövőt illetően a következő célt nevezte meg: mindannyiunk feladata, hogy tegyünk a tűzvédelemért, a tűzoltóságért, annak hagyományaiért, fejlesztéséért, megmaradásáért.

Bár mások voltak a veszélyek, amelyeket el kellett hárítani 150 évvel ezelőtt, és a technológia is sokat változott, de az elmúlt másfél évszázadban mindig szükség volt a tűzoltók munkájára. A lánglovagok küldetése és a bátorság, amivel teljesítik e küldetést, örök! – hangsúlyozta beszédében Székesfehérvár polgármestere. Szükségünk van jó szakemberekre, akik védik a város, a térség biztonságát. Büszkék és hálásak vagyunk városunk minden egykori és jelenlegi tűzoltójának, katasztrófa-elhárítójának a szolgálatért – köszöntötte a 150 éves szervezet munkatársait dr. Cser-Palkovics András.

A polgármester beszédét követően Polgármesteri Elismerő Emlékéremmel köszönte meg Benke Dávid tűzoltó alezredesnek, hogy 11 éven át vezette parancsnokként a székesfehérvári tűzoltókat.

A beszédeket követően egy rövid, a 150 évet bemutató filmes összeállítást láthattak a díszközgyűlés résztvevői, majd az elismerések átadásával folytatódott az ünnepi rendezvény. Hosszú időn át nyújtott kiemelkedő munkája elismeréseként Varga Csaba tű. főtörzsőrmester, Végh Ádám tű. őrmester, Bálint Attila tű. főtörzsőrmester, Szűcs Zsolt tű. főtörzsőrmester, Berta Bence tű. főtörzsőrmester, Bozsoki Tamás tű. főtörzsőrmester egy fizetési fokozattal való előresorolás elismerésben részesült.

A Havranek József Tűzvédelmi Alapítvány elismerését vehette át Horváth Péter tű. alezredes, Csákvári Lajos tű. százados, Pécsi László tű. százados, Bor István tű. törzszászlós, Huszár Zsolt tű. törzszászlós, Szöllősy Kornél tű. főtörzszászlós, Guber Zsolt tű. főtörzszászlós, Németh Balázs tű. főhadnagy, Krausz Gábor tű. zászlós, Lukács Sándor tű. törzszászlós, Béres József, tű. törzsőrmester, Sárközy Csaba tű. törzszászlós és Kovács István tű. főhadnagy. Az „Év tűzoltója” díjat Laskó Gábor tűzoltó százados vehette át. A fehérvári állományban „Legrégebben szolgálatot teljesítő tűzoltó”-nak járó elismerésben Molnár János tűzoltó őrnagy és Nagy István tűzoltó főtörzsőrmester részesült.

Az ünnepség keretében köszöntötték azokat is, akik már nem a tűzoltóság aktív kötelekének tagjai. Kun István nyá. tű. ezredes, Katczer László nyá. tű. alezredes, Szauer Henrikné nyá.tű. alezredes, Molnár Erik, a tűzoltóság korábbi parancsnoka, Vén Norbert, a tűzoltási és műszaki mentési osztály korábbi vezetője örökké tűzoltók maradnak, tetteikkel beírták magukat a tűzoltóság történelemkönyvébe. Az Alapítvány ajándéktárggyal köszönte meg Vámi-Rácz Nikolett, Benke Dávid tű. alezredes és Sallai László tű. alezredes munkáját.