-
Telekisek a First Fielden
A Fehérvár Enthroners Futball Akadémia és a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola közös sportnapján több mint kétszáz felső tagozatos diák sportolt a Takarodó úti First Fielden. A gyerekek megismerkedhettek a flag, valamint az amerikai futball szabályaival, továbbá a felnőtt csapat játékosaival közösen vonulhattak be és játszhattak egész délelőtt.
2024.05.10. -
Vasárnap játszik a Vidi
A labdarúgó OTP Bank Liga utolsó előtti, 32. fordulójában eldőlhet, mely csapatok végeznek dobogón a bajnok Fradi mögött, és akár meglehet a második, illetve harmadik helyezett is. A Fehérvár FC vasárnap Debrecenbe látogat, a meccs 19:30-kor kezdődik.
2024.05.10. -
Rögbisek a Városházán
Jelentős győzelmet tudhat magáénak a Fehérvári Rugby Club, a cél pedig az NB1-ben való szereplés. A csapatot Cser-Palkovics András látta vendégül a Városházán.
2024.05.08. -
Faültetés Sukorón
15 darab facsemete elültetésére került sor Sukorón. Az első növényeket a Sukorói Óvoda és Minibölcsődénél ültették el, majd a sportpályánál és a játszótéren folytatódott a fák ültetése.
2024.05.08.
Tiszta Egészséges Székesfehérvárért - kétszer annyian voltak, mint tavaly
A Rákóczi úti Városkaputól rajtolt el a a Tiszta Egészséges Székesfehérvárért utcai futóverseny, amelyet a Szent István Emlékév jegyében rendeztek meg. Az utcai futóverseny nevezési díjait a szervezők az árvíz sújtotta területek kárainak enyhítésére ajánlották fel. A Vöröskereszt adománygyűjtő gömbjét is kihelyezték, az ebben összegyűlt összeg is a gátakon dolgozókat segíti.
2013.06.09. 09:11 |
A Rákóczi úti Városkaputól rajtolt el a a Tiszta Egészséges Székesfehérvárért utcai futóverseny, amelyet a Szent István Emlékév jegyében rendeztek meg. Az utcai futóverseny nevezési díjait a szervezők az árvíz sújtotta területek kárainak enyhítésére ajánlották fel. A Vöröskereszt adománygyűjtő gömbjét is kihelyezték, az ebben összegyűlt összeg is a gátakon dolgozókat segíti.
KÉPGALÉRIA
KÉPGALÉRIA
A TESZ-futás vasárnap délelőtt sétával indult, ezt követően pedig a Depónia futás majd a családi csapat, a munkahelyi váltó és az egyéni futók versenye következett. A Szent István Emlékév jegyében megrendezett futóverseny keretében egészségügyi szűrővizsgálatokat is végeztek. A TESZ-futás helyszíne mellett, a Panoráma Offices irodaházban is véradást szerveztek a futással egyidőben. A rendezők idén is felhívták a figyelmet a hulladék szelektív gyűjtésére: egy lapított PET palack leadásával bárki jelentkezhetett a verseny egy körös távjára.
A tavalyi résztvevői létszám megduplázódott, mintegy hatszáz futó indult a különböző kategóriákban, mintegy igazolva a szervezők törekvéseit. A tömegfutás hagyományait megetremteni igyekvő ARAK, a város és a Depónia Kft. szándéka szerint a környezetvédelmi világnapon minden évben lesz verseny, egyre növekvő létszámmal. Sok gyerek és idősebb futó is elindult valamelyik kategóriában és kivétel nélkül mindenki teljesítette a vállalt távot. Az egyéni futók esetében volt ez a legnagyobb, ők 9600 métert futottak a Városkapu - Rákóczi út - Széna tér oda-vissza útvonalon. A mezőnyben ott volt a verseny védnökséégt is vállaló Miklósa Erika operaénekesnő, a váltóban pedig az Önkormányzat csapatát Östör Annamária, Gyóni András, Mészáros Attila és Viza Attila alkotta. A legnagyobb tömeget megmozgató mezőnyt Cser-Palkovics András polgármester indította, aki a helyszínen elmondta, Székesfehérvár méltó helyszíne lenne akár ennél nagyobb versenynek is, a szándékhoz persze támogatói segítség is kell.