-
Nagykövet a városban
Székesfehérvárra látogatott kedden Finnország magyarországi nagykövete. Pertti Anttinen feleségével, Katriina Apajalahti asszonnyal és a SAMPO Finnbarátok Köre Egyesület tagjaival együtt érkezett a Városházára, ahol dr. Cser-Palkovics András polgármester és Lehrner Zsolt alpolgármester fogadta őket. A baráti megbeszélést követően a nagykövet belvárosi városnézéssel folytatta programját.
2024.05.21. -
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Lejár az adóbevallási határidő!
Éjfélig lehet kiegészíteni, elfogadni az szja-bevallási tervezetet, illetve rendelkezni az adó 1+1 százalékáról is.
2024.05.21. -
Idén is lesz választási műsor
A Fehérvár Televízió idén is készül választási műsorral. Az élő adás június 9-én 19 órakor indul, de egész nap mutatjuk a legfrisebb adatokat és a nap történéseit.
2024.05.21.
Testvértábor a Balatonnál - újra együtt lehettek az egymástól távol élő testvérek
Tizenharmadik alkalommal találkoztak a „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület szervezésében azok a testvérek, akik állami gondozásban, de külön településeken élnek. Számukra tartogatott élményeket a Testvértábor, ahol a gyermekek együtt nyaralhattak a Balaton partján. A program célja az volt, hogy a különélő testvérek közös élményekkel gazdagodjanak az egyhetes üdülés során.
2012.08.08. 14:33 |
Tizenharmadik alkalommal találkoztak a „Vigyázó kéz” Gyermekvédelmi Egyesület szervezésében azok a testvérek, akik állami gondozásban, de külön településeken élnek. Számukra tartogatott élményeket a Testvértábor, ahol a gyermekek együtt nyaralhattak a Balaton partján. A program célja az volt, hogy a különélő testvérek közös élményekkel gazdagodjanak az egyhetes üdülés során.
Fejér megye számos településéből és Budapestről érkeztek Balatonfenyvesre táborozni a 6 és 18 év közötti fiatalok. A résztvevő testvérek vízibiciklizhettek, sorversenyeken, kézműves és sportfoglalkozásokon vehettek részt, valamint P. Horváth Ágnes pszichológus illetve Dávid a „varázsló” nyűgözte le őket játékokkal és előadásokkal. A testvérek közös szobában alhattak, együtt étkezhettek és vehettek részt a foglalkozásokon, hogy új élményeket szerezve mélyítsék el a kapcsolatukat. Az egyesület szervezésében és finanszírozásában ezenkívül számos folyamatosan működő programokat biztosít az átmenetileg, vagy tartósan család nélkül maradt gyermekeknek heti illetve havi rendszerességgel. Ilyenek például a képességfejlesztő foglalkozások, színházi látogatások és rendszeres sportfoglalkozások.