Temetésével egyidőben búcsúztak Fehérvár tiszteletbeli polgárától, Janusz Wójciktól

Janusz Wójcikra, Székesfehérvár tiszteletbeli polgárára emlékeztek szerdán délben - lengyelországi temetésével egy időpontban - Fehérváron, a Katyn emlékkeresztnél. Janusz Ireneusz Wójcik a Magyar – Lengyel Barátság Napi közös programok egyik koordinátora volt, a magyar–lengyel kapcsolatokat, azon belül Székesfehérvár lengyel kapcsolatait több mint tíz éven át segítette.
2020.09.02. 14:38 |
Temetésével egyidőben búcsúztak Fehérvár tiszteletbeli polgárától, Janusz Wójciktól

Janusz Wójcik munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy olyan közvetlen baráti kapcsolat alakulhatott ki Székesfehérvár, Fejér megye, valamint Opole városa és régiója között, mely lehetővé tette a múltban és a jelenben is a változatos és számos szakterületre kiterjedő együttműködést.

A Vörösmarty Társaság által szervezett nemzetközi költői és irodalmi programok rendszeres közreműködője, a székesfehérvári lengyel vonatkozású civil programok aktív részvevője volt. 2017-ben önálló költői estet is adott a székesfehérvári Városháza Dísztermében.

Fiatalok tömegeivel ismertette és szerettette meg a magyar költészetet, kultúrát, és mindig kiemelten foglalkozott Székesfehérvár szerepével.

„Számára nem csak szó, hanem megélt valóság volt, hogy a magyar és a lengyel nép összetartozik itt, Közép-Európában. Hiszem, hogy a gondviselés vezette a kezünket a tavalyi esztendőben, amikor Székesfehérvár tiszteletbeli polgárává választottuk.” - hangsúlyozta a megemlékezésen Róth Péter, Fehérvár alpolgármestere.

Bobory Zoltán, költő, a Vörösmarty Társaság elnöke kiemelte, hogy a Jávor Ottó téri Katyn emlékkereszt állításában is óriási szerepe volt Janusz Wójciknak.

Székesfehérváron ismerte meg az elhunytat Jerzy Snopek lengyel nagykövet, aki később megismerkedett a verseivel is.

A megemlékezés koszorúzással zárult: a nagykövet Andrzej Straszewskivel, a Klub Polonia elnökével hajtott fejet, majd a résztvevők a keresztnél elhelyezték az emlékezés virágait és elénekelték a lengyel és a magyar himnuszt. A megemlékezésen részt vett Deák Lajosné, a család- és nemzetpolitikai ügyek tanácsnoka,  a Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat tagjai közreműködött Cserta Balázs, P. Maklári Éva Cséby Géza versét mondta el.