Teltház várta Gregor Bernadettéket a VI. Szedreskerti Mulatságon

Zenés, táncos színpadi produkciókkal hívta a városrészben élőket az idei Szedreskerti Mulatság. A nyitóprodukciót, Gregor Bernadett és Csengeri Attila koncertjét teltház várta a Palotai úti sportpályán.

2018.09.01. 16:05 |
Teltház várta Gregor Bernadettéket a VI. Szedreskerti Mulatságon

Hatodik alkalommal került sor szombaton a Szedreskerti Mulatságra a Palotai úti sportpályán. 

A rendezvény nyitányán Szigli István és Kovács Béla Sándor önkormányzati képviselők köszöntötték a résztvevőket, majd külföldi és magyar musicaldalok, sanzonok csendültek fel Gregor Bernadett és Csengeri Attila előadásában. Gregor Bernadett Karády Katalin slágereket is hozott a fehérvári közönségnek. Ezt követően a tánc kapta a főszerepet a színpadon a Felicita Táncsport Egyesület, majd a TáncolKodó Néptáncegyüttes jóvoltából.

A rendezvényt 2013-ban, a Szent István Emlékévben a hagyományteremtés és a helyi közösségek építésének szándékával hívták életre.

Szigli István önkormányzati képviselő elmondta, hogy a szedreskertiek magukénak érzik a rendezvényt, amely már hagyománnyá vált a városrészben. Kiemelte, hogy évről évre egyre többen várják a programokat, amelyek megérintik a lakóközösséget.

Kovács Béla Sándor önkormányzati képviselő szerint a Szedreskerti Mulatságok sikere is igazolta, hogy a több tízezer embert megszólító városi nagyrendezvények mellett szükség van a kisebb közösségeket megszólító programokra, ahol közvetlenebbül találkozhatnak az emberek.

Fehérvári színes

  1. Rózsák a ligetben

    Csodásan virágoznak az újonnan telepített rózsatövek a felújított Rózsa ligetben. Szombaton délelőtt változatos időjárás tette még szebbé a megújult parkot. A rózsatövek még csak az első vegetációs időszakukat élik a ligetben és idővel sokkal szorosabban összenőnek majd, de már most is megmutatták változatos színkavalkádjukat az ágyások.

    2024.06.01.
  2. Széna téri forgatag

    Izgalmas, színes programokkal várja vendégeit a Széna téri forgatag. A programsorozat június 1-jén, szombaton 15.00 órakor kezdődik, a délutánt Csonka András fellépése zárja.

    2024.06.01.
  3. Családi nap Palotavárosban

    A Palotavárosi tavaknál folytatódik a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ városrészi piknikjeinek sora: június 1-jén, szombaton 15 órától az itteni sport- és szabadidőközpontba várják kikapcsolódásra a családokat. Exatlon-pálya, lézerharc és darts foci a füves területen, mesejáték, operettcsokor és könnyűzenei koncert a színpadon – mindenki találhat kedvére valót az ingyenes esemény kínálatában.

    2024.06.01.
  4. Mindent az egészségért!

    Fontos előrelépések történtek a Székesfehérvári Szív Egyesületnél a tagtársak egészségnek megőrzése, védelme érdekében. Elvégezték a szervezet defibrillátorának kötelező karbantartását, aminek költségét önkormányzati támogatásból finanszírozták. Ezen kívül az egyesület új nordic walking botokat kapott, melyeket a tagok díjmentesen használhatnak.

    2024.05.31.