-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Bontják a darut - teljes szélességében lezárják a Várkörutat hétvégén
A munkavégzés idején az érintett területen a gyalogosforgalom is korlátozva lesz, illetve a helyijáratos autóbuszok terelőútvonalon közlekednek.
Forgalomkorlátozásra és útlezárásra kell számítani november 23-án, szombaton 05.00 óra és november 24-én, vasárnap 24.00 óra között a Várkörút mindkét oldalán. Az építkezéseken használt toronydaru elbontásának idejére teljes útzár lép életbe a Petőfi Sándor utca és Rákóczi utca közötti szakaszon az autósok számára. A szombati napon a gyalogosoknak alternatív útvonalak használatát javasolják, mivel számukra is tilos lesz az áthaladás, vasárnap pedig félpályás korlátozásra kell számítaniuk.
A forgalomkorlátozás érinti a helyijáratos buszok közlekedését is, amely az alábbiak szerint alakul:
„23”-as jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban:
Széchenyi u. – Budai út
Kimaradó megállóhelyek: Zsuzsanna forrás, Áron Nagy Lajos tér, Széna tér (Videoton Ipari Park irányába)
„24”-es és „25”-ös jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban:
Széchenyi u. – Budai út – József A. u. – Rákóczi u.
Kimaradó megállóhely: Zsuzsanna forrás
„33”-as jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala:
Fecskepart /Eredeti útvonal/ – Várkörút – Rákóczi u. – József A. u. – Budai út – Prohászka O. u.
Kimaradó megállóhely: Zsuzsanna forrás
„34”-es jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala:
Prohászka O. u. – Budai út – József A. u. – Rákóczi u. – Várkörút – /Eredeti útvonal/
Kimaradó megállóhely: Zsuzsanna forrás
„35”-ös jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban:
Prohászka O. u. – Budai út – József A. u. – Rákóczi u.
Kimaradó megállóhely: Zsuzsanna forrás
A forgalomkorlátozás a távolsági és a regionális autóbuszjáratokat nem érinti. A terelések miatt a menetrendben meghirdetett időpontoktól pár perces eltérés lehetséges. A munkák idejére a lakók türelmét és megértését kérik!