Téli útüzemeltetésre váltott a Városgondnokság is

Szerdától téli útüzemeltetésre vált a Városgondnokság, ami azt jelenti, hogy november 15-től készenlétben van az a géppark, amivel szükség esetén el lehet végezni a síkosságmentesítést vagy az utak tisztítását. A keddi gépszemlén megnézték, hogy megfelelő állapotban vannak-e a járművek, illetve a rendőrség is átvizsgálta nem csak a Városgondnokság saját gépállományát, hanem az alvállalkozókét is.
2017.11.14. 10:36 |

A Városgondnokság saját gépeinél megtörtént az átállás, ugyanis a kistraktorok év közben, a növények vegetációs időszakában a parkfenntartásban dolgoznak, télen pedig a síkosságmentesítésben segítenek. A géppark több mint fele már saját, városi üzeméltetésben működik.

Több mint 300 kilométernyi járdát és 340 kilométernyi közutat takarít a Városgondnokság.

Bozai István városgondok kiemelte, hogy 8 nagygép, 12 kisgép és ugyancsak 12 buszmegálló takarító járat dolgozik majd, ha szükséges Fehérvár útjain és járdáin, továbbá közel száz ember áll készenlétben a Városgondnokságon november 15-től. A sótároló feltöltése folyamatos, így idén is mintegy ezer tonna só érkezik a Városgondnokság raktárába. Felhívta a figyelmet arra, hogy télen az útviszonyoknak megfelelően vezessenek az autósok a városi utakon is! Beszélt arról, hogy a reggeli csúcsforgalomban fél nyolc körül és délután négy és öt között a csúcsforgalomban nem tudnak dolgozni a hókotrók, mert nem tudnak haladni. „Az, hogy a Városgondnokság eszközeihez mérten, legjobb tudása szerint felkészült a télre, az nagyon kevés. Legalább ilyen fontos, hogy a lakóknak is fel kell készülniük, hogy télen más körülmények között lehet közlekedni.”

Székesfehérváron 2013 óta komolyabb havazás igaz nem volt, viszont több mint ötven beavatkozás történt, csak az elmúlt szezonban a város területén.

Székesfehérváron a rendelkezésre álló géppark mintegy négy óra alatt képes letakarítani a fő és tömegközlekedési utakat és nyolc-tizenkét óra alatt ér végig a város úthálózatán. Több mint háromszáz kilométernyi járdát takarít a Városgondnokság, azonban a házak előtti járdák takarítása és síkosságmentesítése, mint mindenhol az országban, Fehérváron is az ingatlantulajdonosok feladata, továbbá, a háztetőkről lezúduló hó eltakarítása és az esetleges balesetveszély jelzése is a tulajdonosok feladata.

Viza Attila közbiztonsági tanácsnok elmondta, hogy, ha nem is esik a hó, akkor is átlagosan ezer tonna só elfogy évente Fehérváron a síkosságmentesítési feladatokra. Beszélt arról, hogy sokan csak legyintenek akkor, amikor egy-egy szervezet, így a városüzemeltetési feladatokat is ellátó Városgondnokság felkészült a télre. „Ne, mint egy céltáblára tekintsenek a különböző szervezetekre, akik novemberben téli üzemre váltanak és eszközeikkel megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy téli viszonyok között, de közlekedhessünk ha esik a hó vagy jegesek az utak.”

Griger László a Városgondnokság hóügyelet vezetője elmondta, hogy a hóügyelet 24 órás útügyeleti szolgálatot is jelent. Mint monda az első ütemben fő és tömegközlekedési útvonalak, gyűjtőutak síkosságmentesítése történik meg és a különösen fagyveszélyes, forgalmas útszakaszokat takarítják. „Mi is autókkal közlekedünk és csúcsforgalomban a Városgondnokság munkagépei is a forgalommal együtt tudnak haladni.” A második ütemben a lakótelepi utak és a kertvárosok nagyobb forgalmú utcái következnek, a harmadik ütemben pedig a kis forgalmú, családi házas övezeteket takarítják. A negyedik ütemben, igény esetén a külterületi, de lakott részeket takarítják a hókotrók. A Városi Hóügyelet a 22/513-483-as telefonszámon érhető el.

Közélet

  1. A 17-es gyalogezred hős katonáira emlékeztek a Zichy ligetben

    A Magyar Királyi 17-es Honvéd Gyalogezred emléknapja alkalmából idén is a Zichy-ligetben emlékeztek a hős katonákra. Székesfehérváron minden évben megemlékeznek az „oroszlános” emlékműnél, hogy a csatatereken maradt déd- és ükapák hősies katonai helytállása, küzdelme ne merüljön feledésbe.

    2018.07.17.
  2. Retro hangulat a Székesfehérvári Egyházmegye családtáborában

    Az idén Balatongyörökön került sor a Székesfehérvári Egyházmegye nyári táborára. A szervezést dicséri, hogy a délelőtti előadásokon a szülők nyugodtan figyelhettek a tartalmas és lélekemelő előadásokra, mert eközben a gyermekek korosztályuknak megfelelő csoportokban kézműves foglalkozásokon, vidám játékokon, zenés, ének és tánctanuláson vehettek részt.

    2018.07.16.
  3. Fehérvárt is érinti a Balatoni Csillagösvény Missziós Körút - Böjte Csaba celebrál misét

    Július 21-én Székesfehérvárra érkezik a VI. Balatoni Csillagösvény Missziós Körút Böjte Csaba ferences rendi szerzetessel és a Magyar Örökség Díjas Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek és Ifjúsági Karral. A szentmise 18 órakor kezdődik a Ciszterci Nagyboldogasszony templomban, amelyet koncert követ. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.

    2018.07.15.
  4. Idén is aktívan adakoznak a székesfehérvári és a Fejér megyei települések gazdái

    A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara főszervezésében és a MAGOSZ együttműködésével idén is elindult a Magyarok Kenyere program. A szándék változatlan: a Kárpát-medencében összegyűjtött búzából készült liszt és a belőle készült kenyér a szociálisan rászoruló gyermekekhez jut el.

    2018.07.13.

Királyi Napok

Koronázási szertartásjáték

Eseménynaptár

2018. Július
h
K
Sze
Cs
P
Szo
V
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29

Webkamera


360 Fehérvár

Fehérvár Magazin

Nyitott tornatermek