-
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
50 év a Tóvárosban
90. születésnapját ünnepelte május 15-én, szerdán Sipos Imréné. A több mint 50 éve a Tóvárosban élő Margit nénit Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jeles alkalomból, majd barátai is felköszöntötték, akik 1972-ben vele együtt költöztek a házba.
2024.05.16.
Tekerve vagy hajtva? Mindegy! – ismét Palacsinta Péntek augusztus 26-án
2019-ben hagyományteremtő szándékkal kezdődött el a Palacsinta Péntek. Akkor több mint 700, tavaly pedig már több mint 800 darab fogyott a közkedvelt finomságból – hangzott el a közösségi programot beharangozó sajtótájékoztatón.
Dr. Horváth Miklósné önkormányzati képviselő elmondta: a nyarat követően a gyerekek óvodába, iskolába mennek, ami kötelesség a számukra. A szeretettel teli Palacsinta Péntekkel igyekeznek jó kedvet teremteni, megédesíteni augusztus utolsó péntekét.
A LISZI elé felállított sátorba hívják és várják a vízivárosiakat és mindenki mást, gyereket, felnőttet egyaránt, akinek van kedve a finomsághoz. „A helyszínen sütjük, tekergetjük, hajtogatjuk a palacsintát, és élvezni fogjuk a csacsogással, vidámsággal teli napot!” – fogalmazott a képviselő.
Az ötletgazda Pisch Norbert, az ART Kulturális Egyesület elnöke hozzátette, a legnépszerűbb mindig a kakaós palacsinta, de sokan szeretik a fahéjasat, így mindkettő lesz idén is. Az ízesnek többféle változatával készülnek. A palacsintákat a helyszínen sütik és a fogyasztó kívánsága szerint töltik meg. Idén is sok résztvevőre számítanak.