-
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09. -
Közlekedik a család
Idén is megrendezi az Országos Balesetmegelőzési Bizottság a "Közlekedik a család" elnevezésű vetélkedőt. A többfordulós megmérettetésre olyan családok jelentkezését várják, ahol a szülők hat és tizenhét éves kor közötti gyermeket nevelnek és legalább egy "B" kategóriás jogosítvánnyal rendelkeznek. A fődíj egy új személyautó.
2024.05.02. -
Bántalmazásért távoltartás
A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványa alapján a járásbíróság távoltartást rendelt el annak a férfinak az ügyében, aki 2023. április 21-én bántalmazta volt élettársát.
2024.04.26.
Fehérváron rendezték a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa megyei döntőjét
Délután tartották a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa megyei döntőjét
Az elmúlt két évben a pandémia miatt nem tudták megszervezni a versenyt, idén azonban újból kipróbálhatták magukat az ügyességi pályákon a megyéből érkező diákok.
A versenyre egy KRESZ - teszt megoldása volt a beugró
A megyei döntőre kerékpár, személygépkocsi, és segéd-motorkerékpáros kategóriában lehetett nevezni.
Kerékpárral egy ügyességi pályán kellett minél gyorsabban, minél technikásabban végig hajtani
Öt iskolából 11 fő jelentkezett ez évben a megyei döntőre
Az idei volt a 17. megyei verseny. A cél pedig a kezdetet óta ugyanaz, a tanulók közlekedési ismereteinek bővítése, balesetmentes közlekedésük elősegítése – mondja Illés Mihály a Fejér Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára. „Ha már valaki készül erre a versenyre, akkor egy kicsit legalább átnézi a KRESZ szabályokat. Gyakorolja az adott járműnek a kezelését, vezetését. Hacsak azt elérjük, hogy akik részt vesznek ezeken a versenyeken, átnézik a közúti közlekedés alapelveit, és gyakorolnak egy kicsit, akkor ők már biztonságosabban tudnak majd a közúti forgalomban közlekedni.” - tette hozzá az alezredes.
Idén a segéd - motorkerékpáros kategória volt a legnépszerűbb
A Közlekedésbiztonsági Kupa kategóriáinak 1. helyezettjei felkészítő foglalkozásokon vesznek részt, és képviselik megyénket a június elején, Balatonalmádiban és Veszprémben rendezendő országos döntőn. A legutóbbi országos versenyen egyébként olyannyira jól szerepelt a fehérvári csapat, hogy kerékpár és segédmotor kerékpár kategóriában valamint csapatban is országos bajnoki címet hoztak haza.