Tekerj a sereggel - több mint háromszázan indultak a kerékpártúrán

 Negyedik alkalommal indult útjára a „Tekerj a sereggel” elnevezésű kerékpártúra, melyen hagyományőrző kerékpárosok is teljesítik a nyolcvan kilóméteres távot. A Honvédelmi Minisztérium - a balatoni és a Vas megyei túrák után - vasárnap Fejér megyében szervezte meg a megmérettetést.
2013.10.13. 10:29 |

KÉPGALÉRIA
A túrát Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Farkas László a Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége elnöke rajtoltatta el, miközben a Székesfehérvári Helyőrségi Zenekar a Hunyadi indulót játszotta.
 A „Tekerj a sereggel” túra jó alkalmat biztosít arra, hogy közelebb hozza a hadsereget a társadalomhoz, emellett az esemény a kerékpáros turizmus, illetve az egészséges életmód népszerűsítését is szolgálja.
 
A kerékpártúrárán a hivatásos és szerződéses katonák mellett kormánytisztviselők, közalkalmazottak, valamint családtagjaik indultak, de a honvéd tisztjelöltek, a hallgatók, az önkéntes tartalékos katonák és a civilek is indulhatak a kerékpártúrán. A „Tekerj a sereggel” túra Székesfehérvárról, a János vitéz parkban lévő Petőfi szobor elől indult, majd a Lovasberény - Velence - Gárdony - Pákozd( KEMP) - Velence - Gárdony útvonalon érkeznek vissza Székesfehérvárra.