-
Virágos Székesfehérvár 2024.
Több mint négyezren pályáztak sikeresen és vesznek részt a Virágos Székesfehérvárért programban. Idén is négy kategóriában indulhattak a fehérváriak, akik a virágcsomagok mellett esővízgyűjtőre, valamint komposztálóra is benyújthatták igényüket. A családi házak kertjeiben használt eszközöket követően, csütörtökön megkezdődött a virágcsomagok kiosztása az Oázis Kertészetben.
2024.05.16. -
Görög táncház szombaton
Görög táncházat rendeznek május 18-án, szombaton 15.00 órai kezdettel a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban. A programon a Sirtaki Tánccsoport oktatja a lépéseket, és fontos információ, hogy nem szükséges párban érkezni.
2024.05.16. -
A fehérvári fürdők titkai
Fürdőtől fürdőig címmel szervez újabb városismereti sétát Székesfehérvár Belvárosában a Tourinform Iroda. A május 18-án, szombaton 10 órakor induló programra előzetes regisztráció szükséges.
2024.05.16. -
50 év a Tóvárosban
90. születésnapját ünnepelte május 15-én, szerdán Sipos Imréné. A több mint 50 éve a Tóvárosban élő Margit nénit Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője köszöntötte a jeles alkalomból, majd barátai is felköszöntötték, akik 1972-ben vele együtt költöztek a házba.
2024.05.16.
Tavaszi tisztító itókák – előadás a Fekete Sas Patikamúzeumban
Lencsés Rita gyógynövény szakértő a tavasz beköszöntével interaktív előadást tart a Szent István Király Múzeum Fekete Sas Patikamúzeumban. A március 10-én, vasárnap 16.00 órakor kezdődő előadásra mindenki szeretettel várnak!
2024.03.08. 10:49 |
Tavaszi tisztító itókák – Nyírvíztől a kristálygombáig címmel tart interaktív előadást március 10-én, vasárnap 16.00 órakor Lencsés Rita gyógynövény szakértő.
Az alkalommal az emberi szervezet tisztításának fontosságáról hallhatnak az érdeklődők. Szóba kerül több hasznos, a természet által kínált alternatíva, mint például a nyírvíz-fogyasztás, de a különféle fermentációs eljárásokkal készített italokról is sok mindent megtudhatnak a résztvevők.
A belépődíj 500 forint, a szervezők mindenkit szeretettel várnak!
További információ:
krizsany.anna@szikm.hu
06/70-338-6173